Szárnyaltak, mint a Madár

a 25. másodpercben Makszimov hálójában pihent a labda – Steinmetz Ádám játszi könnyedséggel rázta le magáról Oscar Reyt és avatta fel az ellen portását –, olyan egyszerűnek tűnt minden…
De amikor Daniel Ballart a kezébe vette a labdát… A fukuokai világbajnokság egyik hőse a hírek szerint hetek óta nem tréningezett, nap mint nap kezelték a vállát, ami csepet sem árnyékolta be a Vasas elleni szereplését. Hogy nem vehettük félvállról a Sabadellt, leginkább neki tudható be: csapata első két emberfórját laza elhajló mozdulattal értékesítette, tudatosítva mindenkiben, ez bizony a KEK elődöntője, ahol elvben bármi megtörténhet (1–2).
Hogy ne történjen, arról Madaras Norbert (közeli ismerősöknek csak Madár) és Varga Tamás kezdett el gondoskodni, a duó mentette ugyanis döntetlenre a nyitó felvonást – lévén a túloldalon Európa-bajnokunk, a bemutatásnál a szurkolóktól a hazai pólósokhoz hasonlóan nagy tapsot kapó Kiss Csaba is betalált. Talán nem sértődik meg a szegedi fiatalember, ha azt mondjuk: ezúttal nem örültünk a produkciójának (3–3).
A hirig a második negyedben is folytatódott: a spanyolok – ahogy megjósolható volt – a pörgős, dulakodós, hisztis, fejen átugrálós játékukat erőltették, amivel partiban voltak a címvédővel, méghozzá úgy, hogy az ebben a hét percben kapott két előnyüket ezúttal elpazarolták. Pariban voltak, mert Ballart a társtól kapott labdát gyönyörűen vette át és ejtette Kósz kapujába, partiban voltak, mert a piros-kékek legtöbb próbálkozása a kapufán csattant. Szerencsére a szorosan záró vendégvédelmet Gombos Gábor okosan bontotta meg, s hozta kihagyhatatlan helyzetbe Madarast, aztán pedig a gólszerző tündökölt az asszisztok terén, midőn lélegzetelállítóan pontos ütempasszal ajándékozta meg a jól célzó Varga Dánielt. Minimális előnnyel cseréltek tehát térfelet a csapatok, nem véletlenül hangsúlyozta Somossy József, figyelni, koncentrálni kell, nem a közvélemény által elvárt sikerre, hanem az ellenfélre kell minden idegszállal gondolni (5–4).

A rövidke szünetben taktikai tanácsokkal látta el övéit a mester, aminek a folytatásban rögvest meglett a hatása: Mr. Őserő, avagy ahogy most már a Vasas szurkolói nevezik őt, Gladiátor, alias Varga Tamás fogta magát, és irtózatosan nagy akciógólt ragasztott a Belgrádban Világkupa-győzelmet ünneplő Makszimov kapujába (6–4). Érezhető volt, még magasabb sebességi fokozatra kapcsolt a kupa címvédője, és ugyan Valles szépíteni tudott (ki más, a Sabadell esze, Ballart varázsolta a kezére a labdát előnyben…), nem kellett idegeskednünk. Nem, mert a mezőny két legjobbja, Madaras és Varga Tamás újra megmutatták, ki a játék nagymestere – a két értékesített fórhoz szagolni sem tudtak a fáradni látszó spanyolok (8–6).
A záró hét percben az eddigieknél is öldöklőbb küzdelmet láthatott a nézősereg: mindkét oldalon szorosan fogták egymást, szabadulni szinte képtelenség volt. A KEK-elődöntővel már így is a klub fennállása legnagyobb sikerét elérő vendéggárda még egy lapáttal rátett, már ami a színészkedést illeti – Ballart például szó szerint átugrott Vindisch Ferenc fején, majd maga tépte le a sapkáját, eljátszva a nagy halált, amit az egyébként a mérkőzésen zavarodottan fújó játékvezetők meg is "ettek”. A fórt azonban Viktor Bondarenko csúnyán elpasszolta, amit eztán két újabb kihagyott sabadelli előny követett. Kósz Zoltán is egyre inkább érezte a ritmust, már nem tudtak túljárni az eszén, ami a mindinkább összeálló védőfalnak is köszönhető volt. A stabilitás egyértelműen a Vasas ereje, s ezen a meccsen bizony támadásban is igazolták klasszisukat az angyalföldi szurkolók kedvencei. Közülük is elsősorban a sokat emlegetett Madaras, Varga T. páros. Az utóbbi kierőszakolt egy fórt – már ha azt annak lehet nevezni, hogy Valles jókora taslit nyomott a fejére –, az előbbi pedig kíméletlenül lőtt a spanyol kapuba, kiegyenlítve ezzel a kettőjük közötti góllövőversenyt. (9–6).
A legvégén ugyan lehetett volna a plusz háromból plusz négy is (Varga Dániel labdája a kapufával kötött szoros barátságot), de lehetett volna "csak” mínusz kettő is (Kiss Csaba bombáját azonban leszedte Kósz), azaz nincs okunk a panaszra. Annak tudatában meg különösen nem, hogy ismerjük a Vasast, és nehezen képzelhető el, hogy a két hét múlva esedékes visszavágón ledolgozza hátrányát Manuel Silvestre alakulata, bár a vízilabdát és a spanyol medencéket ismerve jobb, ha nem kiabálunk el semmit.

Mestermérleg
Somossy József: – Az elején meglepett bennünket a spanyolok erőszakos játéka, talán ezért is kaptunk három gólt. Ezt követően azonban meg tudtuk őrizni védekezésünk hatékonyságát, és támadásban is olyan jeleket véltem felfedezni, ami már a tavalyi csapatot idézte. Teljesítettük a tervünket, három góllal győztünk, ám nem szabad félvállról vennünk a barcelonai visszavágót.
Manuel Silvestre: –Nagyon jó meccset játszottunk. Voltak lehetőségeink, hogy szorosabb eredményt érjünk el, ám sajnos az utolsó negyedben elfáradtunk, és kihagytuk helyzeteinket. Tudtuk, hogy esélyesebb a magyar együttes, ám éreztük, hogy lehet ellenük keresnivalónk. Nem adjuk fel!

Vasas: sportszerűségből is jeles

Bizony, csak határőreink jóindulatán, valamint az angyalföldi vezetők rendkívül sportszerű hozzáállásán múlt, hogy a Sabadell orosz és ukrán légiósa egyáltalán vízbe ugorhatott a Komjádiban. A barcelonai reptéren vette kezdetét a megmosolyogtató történet: az útlevél-ellenőrzésnél derült ki ugyanis, hogy Makszimovnak és Bondarenkónak nincs magyar vízuma, ami nélkül nem léphetnek hazánkba. Hosszas vita vette kezdetét, miközben a csapat két játékosa nélkül indult útnak. Telefon a Vasasnak, kellene egy meghívólevél – Földi Lászlóék tíz perc alatt fabrikáltak, faxoltak egyet a reptérre –, végül Zürich érintésével péntek este tízkor landolt Ferihegyen a két hullafáradt pólós, akik vízum hiányában joggal tarthattak attól, kitoloncolják őket Magyarországról. Nos, a reptéri taxis, Mr. Földi (a szakosztályvezető ingázott Ferihegy és a belváros között) hathatós közbenjárásával belépést nyert a duó, így ahogy a Sabadell Európa-bajnoka, Kiss Csaba fogalmazott: "Óriásit bakiztunk, de megúsztunk egy óriási blamát…”