Egy nem kevés visszhangot kiváltó rangadó utóélete

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.02.01. 22:45
Címkék
Gerendás György szólni kíván. A BVSC trénere egy félreértést szeretne tisztázni.
"Meglepődve láttam a szombati újságban a számba adott nyilatkozatot, ugyanis én olyat, ami megjelent, nem mondtam az Újpest elleni meccset követően. Televízióknak és újságíróknak ugyanazt vázoltam fel, miszerint nem játszottunk jól, győzelmet abszolút nem érdemeltünk, sőt még a döntetlen is hízelgő számunkra. Ehhez még annyit hozzátettem, se többett, se kevesebbet, hogy a végén nagyot hibázott a zsűri” – mondta a tréner, aki ehhez még hozzáfűzte: "Fenntartom a véleményemet, de nem óvjuk meg a mérkőzést, nem érdemlünk ugyanis többet.”A BVSC pénteken este a Hajós Alfréd uszodában 12–12-t játszott a mindinkább belelendülő UTE ellen, úgy, hogy állandó hátrányban játszott. A derbi végén a három személyi hibát gyűjtő Zentai Tamás is a vízben volt, amit hevesen reklamáltak a vasutasok. A zsűri ugyan jelezte a kipontozódást, látta, hogy jogosulatlanul tartózkodik a lila-fehérek pólósa a medencében, ám engedte a játék újraindítását. Ebből adódott a kalamajka.De hogy a pozitív jelenséggel is foglalkozzunk: az UTE újra igazolta tehetségét, a Fradi után a BVSC-től is úgy csent pontot, hogy közelebb állt a győzelemhez –nem vitás, idővel, némi rutinnal még jobb eredmények elérésére lehet képes a gárda. "Nagyszerű meccs volt, kár, hogy nem közvetítette a televízió” – magyarázta Csapó Gábor, a másik montreali bajnokunk, aki elmondása szerint mintegy három kilót fogyott a szűk egy óra alatt. És ha még hosszabbítás is lett volna…
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: portugál–spanyol csúcsrangadó a vb-nyolcaddöntőben

Minden más foci
11 perce

Oszaka simán legyőzte a világelső Szabalenkát; Sinner könnyen nyert

Tenisz
18 perce

Vége az első félidőnek, nincs még gól

Foci vb 2026
26 perce

Juharlevél a szélben – Csinta Samu publicisztikája

Foci vb 2026
38 perce

Szocsi emléke – Somogyi Zsolt jegyzete

Foci vb 2026
42 perce

A ghánai válogatott is kapitányt vált, Carlos Queiroz távozik

Foci vb 2026
46 perce

Menesztették a jordániai kapitányt

Foci vb 2026
55 perce

Bruno Guimaraes büntetőt hibázott!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik