SZUMÓ - százan Battán

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2002.12.14. 21:08
Címkék
A Lengyelországban begyűjtött egy ezüst-, illetve két bronzérem révén minden idők legjobb világbajnoki szereplését könyvelhették el a magyar szumósok két hete. Ünneplésre azonban nem volt módjuk, hiszen az elmúlt napokban épp oly keményen edzettek, mint a vb előtt. Naná, hiszen a hazai "királyság” a tét – vasárnap tudniillik Százhalombattán rendezik a sportág országos bajnokságát. Az izgalmas napról röviden: délelőtt tartják a közgyűlést, déltől a versenyzők kerülnek a középpontba, fél hat, hat tájban az eredményhirdetés tesz pontot a viadal végére, míg az esti, évzáró banketten arra derül majd fény, kinek jár az esztendő legjobbja cím. A program a juniorok vetélkedésével indul, őket követik a felnőttek, de színre lépnek a gyerekek is, akik egy bemutató torna keretében bizonyíthatják, hogy van bennük erő. Az érdeklődés nem csekély: a péntek délutáni állás szerint csaknem százan szállnak harcba a serlegekért. Ami pedig a nézőkre vonatkozó részt illeti: remek, de nem drága mulatság vár rájuk, hiszen a belépőkért cserébe mindössze 200, illetve 400 forintot kérnek.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
1 perce

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
2 perce

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
21 perce

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
21 perce

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
25 perce

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
59 perce

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
1 órája

A Bournemouth lett a királycsináló: csak ikszelt a Manchester City, lecsúszott a bajnoki címről!

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik