Férfishow az uszodában
KECSKEMÉT. Jövô hétfôn, november 25-én nagy meccs lesz a városi uszodában: az olimpiai bajnok férfiválogatott a vidék legjobbjai által kiegészített helybéli együttessel mérkôzik. A válogatott egyik szponzora, a Whirlpool által szervezett gála remek show-nak ígérkezik, jóllehet Kemény Dénes nem ígért „könnyítést” a vendéglátóknak: a szövetségi kapitány kijelentette, teljes erôbedobással fog játszani a csapat. Minthogy ezen az ôszön, egyelôre úgy tűnik, csak kétszer találkozik a keret – az elsô alkalomra tegnap kerítettek sort –, érthetô is, hogy egyetlen, a komoly munkára lehetôséget adó pillanatot sem kíván elszalasztani a mester.
A doktor úr, Gábor Antal és a tudósító személyében régi ismerősöket köszönthettek még vasárnap este az athéni repülőtéren az irakloni Thetisz-kupát megnyerő női válogatott tagjai. A görög (Olympic) és a magyar (Malév) légitársaság kooprodukciójának köszönhetően sikerült lekésni a budapesti járatot, így egy szintén pórult járt, Krétán Európai Uniós felkészítésen résztvevő sorstárssal közösen még hétfőn is élvezhettük a lányok társaságát.
Férfishow az uszodában
KECSKEMÉT. Jövô hétfôn, november 25-én nagy meccs lesz a városi uszodában: az olimpiai bajnok férfiválogatott a vidék legjobbjai által kiegészített helybéli együttessel mérkôzik. A válogatott egyik szponzora, a Whirlpool által szervezett gála remek show-nak ígérkezik, jóllehet Kemény Dénes nem ígért „könnyítést” a vendéglátóknak: a szövetségi kapitány kijelentette, teljes erôbedobással fog játszani a csapat. Minthogy ezen az ôszön, egyelôre úgy tűnik, csak kétszer találkozik a keret – az elsô alkalomra tegnap kerítettek sort –, érthetô is, hogy egyetlen, a komoly munkára lehetôséget adó pillanatot sem kíván elszalasztani a mester.
KECSKEMÉT. Jövô hétfôn, november 25-én nagy meccs lesz a városi uszodában: az olimpiai bajnok férfiválogatott a vidék legjobbjai által kiegészített helybéli együttessel mérkôzik. A válogatott egyik szponzora, a Whirlpool által szervezett gála remek show-nak ígérkezik, jóllehet Kemény Dénes nem ígért „könnyítést” a vendéglátóknak: a szövetségi kapitány kijelentette, teljes erôbedobással fog játszani a csapat. Minthogy ezen az ôszön, egyelôre úgy tűnik, csak kétszer találkozik a keret – az elsô alkalomra tegnap kerítettek sort –, érthetô is, hogy egyetlen, a komoly munkára lehetôséget adó pillanatot sem kíván elszalasztani a mester.
Na de hol van 2004 nyara, az olimpia, annak is a selejtezője, a magyar női vízilabda, a Faragó-éra legfontosabb eseménye… Persze, gondolnak, sokat gondolnak rá a játékosok, ezért edzenek, ezért szakadnak meg nap mint nap az edzésen. Ahogy a napokban a glyafadai uszodában. Nincs pihenő, csütörtöktől vasárnapig öt meccset vívott az együttes, mégsem enged a gyeplőn a mester, a decemberi Világkupára készíti fel tanítványait. Hétfőn reggel és este is az óriási, megszokott dugók miatt másfél órát buszozott a társaság az egyébként minden igényt kielégítő, az 1896-os olimpiai szentély tőszomszédságában fekvő létesítményhez, hogy ott ússzon, taktikát gyakoroljon, kétkapuzzon a görög válogatottal.
Thetisz-kupa, nemzetközi nôi torna, Iraklion
A magyar válogatott eredményei
Csoportmérkôzések: Olaszország–Magyarország 9–6, Magyarország–Ausztrália 8–6, Magyarország–Oroszország 9–6. Elôdöntô: Magyarország–Kanada 9–3. Döntô: Magyarország–Olaszország 9–3. Gólszerzôk: Primász 9, Stieber 9, Valkay Á. 8, Kisteleki 3, Györe A. 3, Szremkó 2, Valkay E. 2, Zantleitner, Benkô T., Tiba, Sipos, Tóth A.

"Megkapták a lehetőséget, éltek vele, ez volt ennek a felkészülési tornának az egyik legfőbb pontja” – így a kapitány. Természetesen a nagyközönség előtt is ismert klasszisok, Stieber Mercédesz, Primász Ágnes, Valkay Ágnes, Sós Ildikó játsszák továbbra is a főszerepet, irányítanak a vízben, ám ha mégsem megy nekik, bátran cserélhet a stáb, ami rendkívül biztató a továbbiakra nézve. Elég csak megemlíteni, hogy a világbajnoki erősségű tornát "tanulmányi és szakmai okok miatt” Drávucz Rita és Pelle Anikó, a két otthon hagyott légiós nélkül vívta és nyerte meg a csapat!
"Senkinek vagy csak nagyon keveseknek van bérelt helye a válogatottban, a versenyszellem rendkívül jó az eredményességet tekintve” – lelkendezett Faragó, a csapattal eleddig csak sikereket elérő legenda. Meglehet, itt Athénban egyszer a csapata is azzá válik…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik