A kóbor kutyák márpedig veszélyesek. Mindezt itt, Kréta szigetén Görgényi István is megtapasztalhatta. Az ausztrál női válogatott kapitánya csak a tengerpartot szerette volna megszemlélni, amely a csapatok szálláshelyéül szolgáló Vanisko Hoteltől mintegy tíz perc sétára található. Egy sötét, poros sikátoron keresztül. A többit el lehet képzelni&


– Te Göresz, én gratuláltam neked csütörtökön, ma azt szeretném, ha te gratulálnál nekem.
– Köszi, én nem szeretném…
Az olaszoktól elszenvedett vereséget követően lelombozódott társaságot Faragó azonnal felrázta, elmagyarázta a lányoknak, hogy ez "csak” egy felkészülési torna, ahol nem feltétlenül az eredmény a fontos (ha az lenne, nyilván nem hagyja otthon a Drávucz, Pelle kettőst). Ráadásul a vereség nem is rossz ómen, a tavalyi nagy sorozatot pont az azzurik elleni fiaskó vezette fel (barcelonai viadal, 8–10). Ezt az összecsapást meg Fox bombagólja, ami előtt Primász Ágnes a kapufára lőtte az első fórt. A jelentősen megfiatalított, junior világbajnokokkal kiálló, sikerre éhes, erős auszik állandóan változtatták a helyüket, hol centerben, hol kapásszélen, hol a másik oldalon tűntek fel. Így fordulhatott elő, hogy mondjuk Kisteleki Dóra, Benkő Tímea vagy akár Valkay Ágnes maradt a centereken a kapunk előtt – ám a nem kimondottan bekkalkatú lányok megbirkóztak a feladattal: Zantleitner Krisztinához és védőtársaihoz hasonlóan mintaszerűen szerelgették a középcsatárokat.

Stieber Mercédesz három remek góllal járult hozzá az olimpiai bajnok legyôzéséhez
Mestermérleg
Faragó Tamás: – Ahogy egy világbajnoktól nem szégyen kikapni, úgy az olimpiai bajnokot bravúr legyőzni.
Görgényi István: – Nagyon szépen és jól játszott a magyar válogatott, sajnos teljesen megérdemelten nyert.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





