Monokiniben jobb lett volna?

A-csoport, 1. forduló
– Mercikém, itt van a kulcs, az ágyamon megtaláljátok a huszonöt darab páncéldresszt, mindenki vegyen el a méretének megfelelően egyet, a többit meg rakjuk el tartalékba.
– Oké, Tamás, akkor fél tízkor a hallban.
– Senki ne késsen!
Idézett párbeszéd a Vanisko Hotel éttermében kilenc óra tájban Faragó Tamás és Stieber Mercédesz csapatkapitány között hangzott el. A szövetségi kapitány megitta szépen a kávéját, anekdotázott egy keveset a jelenlévők örömöre, majd komótosan ballagott fel 217-es szobájába. Már várták. A csapata. "Mi a baj, gyerekek?” – kérdezte a lányok tekintetét látva. "Jók a dresszek!” – szóltak vissza, majd a kezébe nyomtak egyet. A jellegzetes, karakteres arc pillanatok alatt kővé dermedt.
Az ágyon huszonnégy, a férfiaknál használatos páncélgatya hevert (ezt szokták a normál úszónadrágra húzni)… Egy meg a vezír kezében. Hm. Nézte, nézegette, a fejét csóválta. "Amatörizmus” – szakadt ki belőle. A történet úgy kerek, ha hozzátesszük, már az elutazást megelőző napon kisebb kalamajka alakult ki a csapat szereléseinek kiosztásakor. Némi ráhatás után aztán előkerültek a raktárból a kért cuccok, valahonnan az elengedhetetlen, az uszodákban csak páncéldressznek hívott ruhadarabok is.
Legalábbis ebben a hiszemben repült a delegáció Kréta szigetére…
Midőn kiderült, hogy holmi férfigatyákat sóztak a lányokra, egyszersmind megvilágítást nyert, ebből még problémák adódhatnak. A FINA nem cicózik, megköveteli az egyenruhát – Faragó azonban nem engedte az alsók felvételét: "Tudtommal a nemzetközi szövetség tiltja a monokinit…” – ironizált, majd kellő éllel hozzátette: "Otthon ugyan arra kötelezte valaki a csapatot, hogy gatyában mérkőzzünk, én viszont ezt nem engedélyezem a lányoknak…”
Nem lehet vitás, nagyobb odafigyelést, sőt egyáltalán odafigyelést, megbecsülést érdemel a tavalyi esztendő legeredményesebb csapata!
Még akkor is, ha itt, Iraklionban, a Világkupára való felkészülési torna nyitónapján nem feltétlenül a "csúszós” dresszek hiánya miatt veszített a válogatott. Sokkal inkább az eltékozolt emberelőnyök, Malato meg nem tartása, az ellen M-zónájától való megzavarodás játszott főszerepet abban, hogy Olaszország legjobbjai az első negyed után (amelyben a Valkay testvérek és Sós védései révén 2–1-es magyar előnyt regisztrálhattunk) különösebb gond nélkül gyűjtötték be a pontokat.
A harmadik negyedben ugyan egyenlítési lehetőség kínálkozott, Stieber szépítő találatát követően kettős fórban adogathattak a mieink. Mindhiába, hiszen ezen a napon agy és test nem volt azonos hullámhosszon, a nagy lövők éppúgy bátortalannak tűntek, mint a válogatottban bemutatkozó Benkő Tímea. A dunaújvárosi újonc megilletődöttsége mindazonáltal érthető – Faragó stábja is úgy van vele, majdcsak megszűnnek a gátlások, és akkor a balkezes, amúgy nemcsak tehetséges, hanem roppant kedves hölgy kirobbanthatatlan lesz a csapatból. Egyszóval ezt a találkozót még nem az újoncnak kellett volna hoznia, sokkal inkább azoknak az Európa- és a világbajnokságon remeklő rutinos klasszisoknak, akik ezúttal haloványabbak voltak az átlagnál.

Mestermérleg
Pierluigi Formiconi: – Jól játszottunk, elégedett vagyok a csapatommal.
Faragó Tamás: – Akkor kezdtünk jobban játszani, amikor már elment a hajó. Az Európa-bajnokságon le tudtuk küzdeni az olaszfóbiánkat, a világbajnokságon és itt nem. Ezen sürgősen változtatnunk kell.