Keményen küzdő ceglédiek

2002.10.20. 21:42
Címkék
Ceglédi Geosaurus–Domino-BHSE3–10(0–1, 2–5, 1–2, 0–2)Cegléd, 300 néző. V: Vajda, FürediCEGLÉD: Kuna – ZSARKÓ 2, Dani, Dongó, Pieskó, Szalma, Donkó 1. Cs: Kovács R. (kapus), Mráz, Egedi G., Egedi F., Békés, Molnár Á., Ványi. Edző: Bóbis KárolyDOMINO: Kovács Z. – Kiss G. 1, Vári, Sugár 1, Frikk, MOLNÁR T. 1, Fodor. Cs: Bereczki 1, KOVÁCS O. 3, SZÍVÓS 3, Tóth I. Edző: Kovács István Gól – emberelőnyből: 2/1, ill. 8/5Ungureán LászlóAz első negyedben csak a vendégek dolgoztak ki helyzeteket a 9. fordulóból előrehozott mérkőzésen, de vagy célt tévesztettek a lövések, vagy Kuna védett bravúrosan – az egyetlen gólt az 5. percben Sugár szerezte. A pihenőt követően Kovács O. kétszer ugyancsak emberfórból talált be, majd Zsarkó dobta az első akciógólt. Később Szívós duplázott, s hizlalta ezzel négy gólra csapata előnyét. Fordulás után előbb Egedi G. lövését, majd az ismétlést is védte Kovács Z., aztán Donkó váltotta gólra a vendéglátó első emberelőnyét. Válaszként érkezett a találkozó leglátványosabb találata: a bajnokcsapat tagjai – emberelőnyben – magasan a levegőben, gyorsan járatták körbe a labdát, és mielőtt az megszáradt volna, Molnár landoltatta a gólvonalon túl. A Cegléd a játék lassítására törekedett, ami azzal is járt, hogy pólósai a szigorú védőőrizet mellett ritkán jutottak lövésig, gólhelyzetbe pedig alig. A hazaiak tudásuk legjavát nyújtották, így sikerült megakadályozniuk a Domino kiütéses győzelmét, jóllehet ebben közrejátszott az is, hogy a fővárosiak nem a maximális koncentrálással játszottak. MestermérlegBóbis Károly: – Örülök, hogy szurkolóink testközelből is láthatták a bajnokcsapatot, soraiban olimpiai bajnokainkat. Mi megpróbáltuk megnehezíteni a dolgukat. Kovács István: – Jól küzdő és játszó Cegléddel találkoztunk. Támadásban sok hibát vétettünk, a védekezésünkkel viszont elégedett voltam.
Legfrissebb hírek

Nikitscher Tamás: Nem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy ilyen stílusban beszéljen rólam Marco Rossi

Légiósok
19 perce

Itt a játékos, a jogász és a vízilabdaelnök válasza Mihók Attila piros lapos botrányára

Vízilabda
29 perce

NBA: a Knicks nagyot fordítva hosszabbításban nyerte meg a Keleti főcsoportdöntő első meccsét

Amerikai sportok
1 órája

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
8 órája

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
8 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
9 órája

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik