Szívós Márton fellebbezett

2002.10.15. 22:00
Címkék
Eljárási hibákra és más szempontokra hivatkozva fellebbezést nyújtott be a HonvédVasas bajnoki döntő ötödik meccsével kapcsolatban hozott másodfokú ítélet ellen Szívós Márton, a Domino-BHSE négy meccsre eltiltott játékosa. Az egyik indok a fellebbviteli bizottság elnökének, Loványi Róbertnek "megkérdő-jelezhetetlen elfogultsága".
A kérelem minősíti a fellebbviteli bizottság határozatát is, amely alapján – Szívóssal ellentétben – "a többi eljárás alá vont vízilabdázó a kiszabható minimális tételnek megfelelő eltiltásban részesült, annak ellenére, hogy a fegyelmi vétségüket eddig nem tapasztalt brutalitással hajtották végre”. Szívós jogi képviselője arra kéri az elnökséget, hogy az változtassa meg a másodfokú döntést. Loványi az MTI érdeklődésére kijelentette: "Egyetlen fél irányában sem voltam és nem is vagyok elfogult.” Az MVLSZ elnöksége szerdán rendkívüli ülésen foglalkozik a kialakult helyzettel: jogászok "hada” vizsgálja, hogy mit kezdhet a szövetség elnöksége azzal a fellebbezéssel, amelyet Szívós nyújtott be a fegyelmi döntés ellen. "Még nem tudjuk, hogy mekkora lesz az elnökség mozgástere a fellebbezés után a többi ítéletet illetően” –nyilatkozta nem egészen huszonégy órával a sportágat irányító testület rendkívüli összejövetele előtt Martin György. Az MVLSZ elnöke arról is beszámolt, hogy sürgető levele ellenére egyelőre nem kapta meg írásban az elsőfokon hozott súlyos elmarasztalásokat jelentős mértékben enyhítő fellebbviteli bizottsági határozatot. "Az üggyel kapcsolatos fejleményekhez tartozik, hogy az elsőfokú fegyelmi bizottság testületileg felajánlotta lemondását, a másodfokon eljárók közül pedig Novák Ferenc már le is mondott”– tette hozzá Martin.
Legfrissebb hírek

Nikitscher Tamás: Nem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy ilyen stílusban beszéljen rólam Marco Rossi

Légiósok
21 perce

Itt a játékos, a jogász és a vízilabdaelnök válasza Mihók Attila piros lapos botrányára

Vízilabda
31 perce

NBA: a Knicks nagyot fordítva hosszabbításban nyerte meg a Keleti főcsoportdöntő első meccsét

Amerikai sportok
1 órája

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
8 órája

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
8 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
9 órája

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik