Egy zsoldos Rómából

–Miért pont a Kecskemét? –kérdeztük ifjabb Konrád Jánost, a hírös városban feltűnt, 31 esztendős, tízszeres válogatott pólóst, aki újdonsült csapatát szombaton három góllal segítette pontszerzéshez a ceglédi, a bentmaradás szempontjából akár sorsdöntőnek is nevezhető összecsapáson.
–Egyszerű a magyarázat: más magyar csapat nem keresett.
–Nyáron hallani lehetett arról, viszszatér a Vasasba. Csak pletyka volt?
–Nézze, minden évben felvetődik ez a kérdés, ám az ottani vezetőkkel nem tudok azonosulni – szerintem a szakosztály irányítói a kerékkötői a csapatnak. Az köztudomású az uszodában, hogy "Somával” (Somossy József, a Vasas eltiltott edzője – a szerk.) nagyon jó viszonyban vagyok, ám ez nem elég ahhoz, hogy újra a piros-kék sapkát húzzam a fejemre. Még akkor sem, ha a Vasast az örök szerelmemnek tekintem.
– Marad tehát a Kecskemét és a kiesés elleni harc.
– Dehogy! November közepén megyek vissza Olaszországba, az A2-be. Tavaly Torinóban játszottam, jövőre pedig a feljutásért küzdő Lazióban pólózom. A Kecskeméttel úgy állapodtam meg, hogy kiutazásomig segítem a csapatot, ami körübelül öt-hat meccset jelent.
–Akkor két hét múlva, a negyedik fordulóban szerepel a Vasas ellen!
–Szép is lenne…Hogy én Kósz Zolinak, barátomnak, mondhatni testvéremnek lövöldözzek… Tudja, csak azokon a találkozókon állok be, ahol nem az a kérdés, hogy tizenöttel vagy hússzal kap ki a csapat. Meccspénzt kapok, ez nekem és a klubnak is megfelel.
– Miért nem marad az idény végéig?
–Viccel? Olaszországban a másodosztályban ötször többet keresek, mint az itthoni havi átlagkereset. Százezer a rezsim, akkor én nem fogok százezerért játszani. Zsoldos vagyok, egy percig sem tagadom, oda megyek, ahol megfizetnek.
–A karrier? Az álmok, a válogatottság –mert néhány éve még erről is beszélt! –, a bajnoki cím és a többi?
–Ne is folytassa! Évekkel ezelőtt még érdekelt, ám azóta családom van, úgy alakult az életem, hogy szükségem van a pénzre. Megpróbálom kiaknázni a lehetőségeket, ha odakint perkálnak, megyek.
–Gyanítom, az olasz első osztályban sem járna rosszul…
–Attól függ. Az Anzio többször is hívott, de közel sem fizettek volna annyit, mint a feltörekvő Lazióban. És ne felejtsük: elmúltam már harminc, nem kapodnak utánam, még akkor sem, ha hiányposzton játszom. Persze, ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem bírnám a hajtást, Péter Imre, Vincze Balázs, Tóth Laci és a többiek itthon is bizonyítják, nem korfüggő a vízilabda. Ugyan az úszás terén gyenge vagyok, egy percig sem tagadom, de a rutinommal, azt hiszem, bármelyik magyar csapatban megélnék. Novemberig a kecskemétieket próbálom segíteni, akikben pozítívan csalódtam: az alpolgármesteren, a vezetőkön látszik, mennyire akarják, szeretik a vízilabdát, rendkívül korrekt emberek. Remélem, nem fognak kiesni, még úgy sem, hogy rajtam kívül Szabó Gábor is Olaszországba távozik. Nekik is drukkolok.
– Nekik is?
–És a Vasasnak természetesen. Néztem a Fradi ellen a csapatot, még most is erős. A posztomon játszó fiút, a balkezesüket, Madaras Norbit külön figyeltem. Jól úszik, gyors, megvan benne a kellő vagányság. Csodálkozik, hogy ő kell a Vasasnak? Én abszolút nem.