Majdnem bombameglepetés

Ungurean LászlóUngurean László
2002.09.29. 22:51
Címkék
Tíz év után kerültek vissza és rendezhettek szombaton újra OB I-es pólómeccset Cegléden, ahol annak ellenére foglaltak közel kétszázan helyet az ideiglenesen felállított lelátón, hogy a reggeltől hulló, szemerkélő eső közvetlenül a találkozó előtt állt csak el. A városban nagyon várták már a bemutatkozást az egriek ellen –a hűvös időben a szurkolók az ötödik percben tapsolhattak először hazai gólnak. A Ceglédi VSE-Geosaurus szempontjából csupán az volt ennek a találatnak a szépséghibája, hogy azt megelőzően a vendégek három emberelőnyt már értékesítettek… A szépítő gól azonban feloldotta a rajt okozta gátlásokat, 4–3-ra fordítottak a vendéglátók, és a befejező játékrész előtt is ők vezettek 7–6-ra. Érett tehát a bombameglepetés. Az utolsó hét percben azonban a szerencse is elpártolt a hazaiaktól, már csak egri gól született (7–8). Erre az eredményre így is büszkék lehetnek a lelkes házigazdák, akik ha így folytatják, nem lesznek kiesési gondjaik."Könnyen másként is alakulhatott volna, hiszen 7–6-os vezetésünknél a centerben szorongatott helyzetben lévő Szalma a kapufát találta el, az ellentámadásból pedig Szabolcs megszerezte az egriek egyenlítő gólját. A végén sajnos mi kihagytuk, vendégeink pedig gólra váltották emberelőnyös lehetőségüket. Ennyin múlott… – emlékezett vissza a találkozó hajrájában történtekre a helyiek edzője, Bóbis Károly, aki elégedetlen volt az emberelőnyös helyzetek kihasználásával. – Játékunkon érződött, hogy keretünk szinte az utolsó pillanatra alakult ki, így közös gyakorlásra még nem sok időnk volt. Ennek ittuk a levét, az emberelőnyök értékesítésénél, amikor mi a lehetőségek ötven százalékát váltottuk góllá, míg vendégeink hasonló esetekben egy kivételével betaláltak az egyébként jól védő kapusunk, Gáti kapujába. A játéknak ebben az elemében feltétlenül előre kell lépnünk. Néhány hét edzésmunka feltétlenül szükséges ahhoz, hogy együttesünk csapattá érjen.
Legfrissebb hírek

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
29 perce

Nagy Krisztián: Csak azokra a pillanatokra összpontosítottam, amikor megkapom a lehetőséget

Jégkorong
33 perce

„Már nem nevetnek rajtunk...” – videókon az angol bajnok Arsenal ünneplése

Angol labdarúgás
1 órája

Hogyan válasszunk futópadot otthonra?

Egyéb egyéni
1 órája

Szkander Eb: minden idők legjobb magyar szereplése az MTK Sportparkban

Egyéb egyéni
1 órája

NS-képeslap: új otthona lett a szegedi futballnak

Labdarúgó NB II
1 órája

Nikitscher Tamás: Nem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy ilyen stílusban beszéljen rólam Marco Rossi

Légiósok
2 órája

Itt a játékos, a jogász és a vízilabdaelnök válasza Mihók Attila piros lapos botrányára

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik