Ugyanaz az ítélet várható

2002.09.12. 23:25
Címkék
"Előzetesen sem titkolhatom, hogy nem nagyon várható a már egyszer meghozott ítéletünk megváltoztatása. Hacsak be nem tudják bizonyítani, hogy Kiss Gergely, a szenvedő fél szándékosan orrolta meg a rá támadók öklét.” Ezt Bérczes Róbert, a szövetség elsőfokú fegyelmi bizottságának elnöke mondta az MTI-nek, miután sikerült helyet biztosítani, így pénteken 14 órakor a Hotel Aquincumban újra terítéken lesz a május 19-én tömegverekedés miatt félbeszakadt Honvéd–Vasas bajnoki döntő ügye. Május 27-én, amikor a fegyelmi bizottság először döntött, az alábbi büntetési tételeket állapította meg: a Vasas játékosai közül Hesz Máté és Varga II Zsolt eltiltása 2003. június 30-ig, Varga Tamásé és Mátyás Zoltáné 2003. december 31-ig érvényes, Méhes Jenő, az angyalföldi klub szakosztály-vezetője 2002. december 31-ig, edzője, Somossy József 2003. június 30-ig nem végezhet semminemű sporttevékenységet. A Honvéd egyetlen, fegyelmi elé állított pólósa, Szívós Márton négy mérkőzésre szóló eltiltásban részesült. Pontosan egy hónappal a véres verekedés után azonban a másodfokon eljáró, Loványi Róbert vezette fellebbviteli bizottság elsősorban formai okokra hivatkozva visszautalta a Bérczes-féle testületnek az ügyet. Azaz: gyakorlatilag május 19. és szeptember 13. között nem történt semmi. Az előzetesen eldöntött menetrend szerint a nagy vihart kavaró eset végére harmadfokon a szövetség elnöksége tesz majd pontot –hogy mikor, megjósolhatatlan.
Legfrissebb hírek

Femke Bol Ostravában először fut szabadtéren 800 métert

Atlétika
1 perce

Bálizs Bence: Abszolút csapatgyőzelem!

Jégkorong
19 perce

Négy kölcsönjátékosától elköszönt a DVTK

Labdarúgó NB I
20 perce

Sokat várnak az Aston Martin Formula–1-es versenyzőakadémiájára került Nagy Rolandtól

F1
24 perce

Wenger üzent az Arsenal bajnoki címe után – videó

Angol labdarúgás
25 perce

Vb 2026: az ebolajárvány ellenére egyelőre nincs veszélyben a Kongói DK szereplése

Foci vb 2026
39 perce

Elhunyt szerettek, vicces üzenetek – drukkerek hirdetnek egy skót hokicsapat otthonának jegén

Jégkorong
43 perce

Íjász Európa-bajnokság: búcsúzott a magyar vegyes páros az olimpiai kategóriában

Egyéb egyéni
45 perce
Ezek is érdekelhetik