Pénteken lesz a fegyelmi

2002.09.10. 21:47
Címkék
Mégis lesz a héten fegyelmi tárgyalás a májusi Honvéd–Vasas férfibajnoki döntőn történtekkel kapcsolatban. Egy nappal azután, hogy Bérczes Róbert, a testület elnöke arról tájékoztatta az MTI-t, hogy csak két hét múlva kerül erre sor, módosult az időpont: szeptember 13-án, pénteken mégis megismétlik a procedúrát. Jakab Zoltán, az MVLSZ főtitkára értesítette a "jó hírről” a távirati irodát. A 14 órakor kezdődő összejövetel helyszíne a Hotel Aquincum egyik különterme. A most újra munkába álló elsőfokú fegyelmi bizottság egyszer már súlyos, elmarasztaló döntést, egy kivételtől eltekintve fél-másfél éves eltiltásról szóló ítéletet hozott a verekedés miatt félbeszakadt meccs főszereplőivel, Méhes Jenővel és Somossy Józseffel, a Vasas szakosztályvezetőjével és edzőjével, valamint öt játékossal, Varga Tamással, Varga Zsolttal, Mátyás Zoltánnal, Hesz Mátéval és Szívós Mártonnal szemben. A másodfokon eljárók azonban "visszadobták a labdát”. Most tehát minden kezdődik elölről, s a körülményeket jól ismerők szerint – miután az köztudott, hogy a végső szót harmadfokon a szövetség elnöksége mondja ki – a nullával egyenlő annak az esélye, hogy a szeptember 28-ai bajnoki rajtig lezárul az ügy.
Legfrissebb hírek

Femke Bol Ostravában először fut szabadtéren 800 métert

Atlétika
1 perce

Bálizs Bence: Abszolút csapatgyőzelem!

Jégkorong
19 perce

Négy kölcsönjátékosától elköszönt a DVTK

Labdarúgó NB I
20 perce

Sokat várnak az Aston Martin Formula–1-es versenyzőakadémiájára került Nagy Rolandtól

F1
24 perce

Wenger üzent az Arsenal bajnoki címe után – videó

Angol labdarúgás
25 perce

Vb 2026: az ebolajárvány ellenére egyelőre nincs veszélyben a Kongói DK szereplése

Foci vb 2026
39 perce

Elhunyt szerettek, vicces üzenetek – drukkerek hirdetnek egy skót hokicsapat otthonának jegén

Jégkorong
44 perce

Íjász Európa-bajnokság: búcsúzott a magyar vegyes páros az olimpiai kategóriában

Egyéb egyéni
45 perce
Ezek is érdekelhetik