Fiúk ellen gyakorolnak

AMLER ZOLTÁNAMLER ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2002.09.10. 21:48
Címkék
Elkezdték hát. A nemzetközi versenynaptárnak köszönhetően nyugodt nyaruk volt, az athéni olimpiáig minden bizonnyal az utolsó. Jövőre Eb, majd közvetlenül utána világbajnokság vár rájuk, 2004-ben pedig…Reméljük, az olimpián lesz elfoglaltságuk. Noha most a decemberi Világkupa apropóján jött össze a csapat, s kezdte el az edzéseit, mondani sem kell, a szeme előtt már az ötkarikás részvétel lebeg. Női válogatott tréning, hosszú időt követően újra. A keretben a megszokott arcok, talán csak a tizenöt esztendős, remek adottságokkal bíró Tomaskovics Eszter ismeretlen az edzéseket szorgalmasan látogatók számára. Hárman hiányoznak csupán: az Olaszországban tartózkodó Valkay Erzsébet, valamint a két californiai diák, Pelle Anikó és Győri Eszter. A többiek egytől egyig a fedélzeten, így a még idehaza lévő cataniai légiósduó, a Drávucz Rita, Stieber Mercédesz kettős is."Mint sokszor mondtam, bárki itt lehet közöttünk, továbbra is keressük azokat a lányokat, akik alkalmasak a feladatok megoldására”–említi Faragó Tamás, a kapitány, aki első évében Eb-aranyat és vb-ezüstöt nyert a hölgyekkel. Akik már az első edzésen is iparkodnak, nem véletlen, hogy mindegyikük teljesíti a szakmai stáb által megkövetelt szakmai minimumot. Sőt, ahogy Faragó említi: "Örömteli, hogy a teszteredmények azt mutatják, úszástudásban és lábtempóban is fejlődtek a lányok”. Mindazonáltal hibákat is felfedezett a mester:"Komoly labdatecnikai hiányosságokat láttam!”Az összkép azonban egyértelműen pozitív, ezt az UTE 1987-es korosztályos fiú bajnokcsapata is megerősítheti. Velük kétkapuzott a hölgykoszorú, aminek a jelek szerint folytatása is lesz, lévén mindkét csapat hasznosnak ítélte a "keveredést”. "Új típusú, keményebb, harciasabb játékra, játékvezetői felfogásra kell felkészülnünk. Számunkra nagyon jók ezek a kétkapus meccsek”–folytatja a szövetségi kapitány. A válogatott programja szépen körvonalazódik: október 17. és 20. között Budapesten közös edzőtábor lesz a görögökkel, novemberben Athénban pedig nemzetközi torna vár bajnokainkra, amely után újabb magyar–görög közös felkészülésen izzadhatnak és továbbra is szó van a decemberi, perthi Világkupát megelőző új-zélandi viadalról.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik