Gergely: szalagszakadás

CS. G.CS. G.
2002.08.11. 21:00
Címkék
Erős túlzás lenne azt állítani, hogy parádésan indult Gergely István magyarországi karrierje. A szlovák válogatott frissiben leigazolt klasszis kapusa három nappal a nyilvánosság előtti bemutatkozást követően máris kórházba került, mégpedig igen súlyos sérüléssel.
A Domino-BHSE, mint minden rendes vízilabdacsapat a szezon felvezetéseképp – afféle átkötésként a nyaralás és a komoly edzésmunka között – kispályás futballal indított. Ezek a labdakergetések annak ellenére sem mentek ki a divatból, hogy időről időre szedik áldozataikat: az elmúlt három évből említhetnénk Kiss Csaba kartörését, vagy Kovács Zoltán ujjtörését, hogy csak a válogatott két erősségét említsük.Most Gergelynek jutott ki a jóból: egy lövésnél a jobb lába letapadt, a térde kiugrott – s bár rögtön vissza is, a keresztszalagjának ez sok volt, az menthetetlenül elszakadt."Bedagadt, s bár a térdem működött utána is, végül a műtét mellett döntöttünk – mesélte kórházi ágyán fekve. – Meg lehetett volna oldani úgy is, hogy kicsit kitisztítják, pihentetem, és így egy hét, tíz nap után már edzhetnék vele, csak szorítót kellett volna rátenni, miközben a vízben vagyok. Viszont ez azzal járna, hogy olyan kimozgásai lennének a térdemnek, amelyek néhány éven belül tönkreteszik a porcokat, és akkor többé nem lehetne csinálni vele semmit.”Hangody László professzor – akiről négy napja esett szó lapunk hasábjain két kézilabdázó, Bartók Csaba és Kotormán Attila "megmentőjeként” – végezte el az operációt, amelynek során rendbe tette a sérült részt (egy kis szalagpótlás, plusz kapcsok), "cserébe” Gergelynek három hétig mankóval kell járnia, majd újabb három hét rehabilitáció következik.Ha minden jól megy, két hónap múlva lesz teljes értékű harcos a hálóőr, aki mostanság a lelkét próbálja elsősorban karbantartani – annál is inkább, mert még sohasem volt sérült. "Nem a fájdalom tört le, hanem az, hogy kiestem az edzésekből. Épp most, amikor ilyen nagy célok előtt állok. Ez így lelkileg nagyon lelombozó. Mondhatni, a sérülés nem zavar, azzal az orvosok foglalkoznak, meggyógyul – viszont a sportlelkem bajára nincs orvosság, ezt nekem kell megoldanom. Szerencsére a klubban nagyon rendesek velem, mindenki hív, ha bármire szükségem van, segítenek – ez nekem új, ez teljesen más, mint amiben eddig volt részem bárhol másutt.”
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
4 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
4 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
4 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
4 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
5 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
5 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
5 órája