Unikum a maga nemében

2002.08.10. 22:39
Címkék
Magyarországon még ritkaságszámba megy, hogy egy sportolónak saját internetes oldala legyen. Talán a legismertebb Kovács "Kokóé” volt, plusz akadt még néhány csendesebb próbálkozás is, ám itt a gazdák nem igazán jutottak túl a nyitólap megtervezésén. Szintén elég sok pólós "web-site”-ot kreáltak már itthon, játékos azonban még nem vállalkozott erre. Egészen mostanáig. Fodor Rajmund nem várt holnapig, honlapja már több hete felkereshető a www.fodorrajmund.hu címen: aki látta, megmondhatja, rendkívül ízlésesen elkészített s igen alapos munka (egy nett oldal az interneten…), itt valóban megtalálható minden, ami a válogatott balszélsőjével kapcsolatos. "Egy rajongóm vetette fel az ötletet, aki egy miskolci számítástechnikai cégnél, a HuFu Média Bt.-nél dolgozik – mondta Fodor. – Nekem megtetszett, belementem, s már most naponta tucatnyian írnak a vendégkönyvbe, jóllehet eddig nemigen propagáltuk. Remélem, nemsokára még jobban beindul az oldal – ennek érdekében igyekszem én is jól teljesíteni.”
Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián edzője egy melbourne-ihez hasonló meneteléssel kiegyezne

Tenisz
12 perce

Marco Rossi reagált Nikitscher szavaira: Semmi problémám nincs Tamással

Magyar válogatott
24 perce

Alapemberek is távoznak a női kosárlabda-bajnokságban ezüstérmes DVTK-tól

Kosárlabda
33 perce

Nagy Erik izgalmas meccsen nyert a sznúker Q School első tornáján

Egyéb egyéni
45 perce

Íjász Európa-bajnokság: Sipőcz szétlövéssel búcsúzott, továbbjutott a csigás vegyes páros

Egyéb egyéni
1 órája

A Kecskemét és a Nyíregyháza korábbi trénere Csíkszeredába tart – NS-infó

Minden más foci
1 órája

Bosnyák bírók vezetnek az Győri Audi ETO KC-nek a női kézi BL elődöntőjében

Kézilabda
1 órája

Jégkorong-vb: első a család! Galló Vilmos elhagyta a csapatot

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik