Csak válogatottunk veretlen

2002.07.18. 23:03
Címkék
Az automatikus résztvevőnek számító, házigazda görög együttes mellett csak a magyar válogatott helye biztos a Világliga négyes döntőjében. Az A-csoportban például mind nagyobb a hirig a spanyolok és az olaszok között. A két gárda második, szicíliai vecsernyéje drámai csatát hozott. Félidőben még a hazaiak látszottak biztos befutónak (5–2), a meccs végén viszont Rathnak tizenöt másodperccel a befejezés előtt kellett "meglőnie” a döntetlent s ezáltal a büntetőpárbaj lehetőségét. A hangulat már ekkor elég feszült volt, minthogy a meccs során szövegért végleg, cserével kiállították a hispánok óriás centerét, Ivan Pérezt, és a másodedző is piros lapot kapott. Az ötméteresek során aztán Tempesti egyszer védett, így Bencivenga 4–4-nél a győzelemért "szervált”, ekkor azonban Rollán brillírozott. A hatodik sorozatban ismét a két hálóőr parádézott, mígnem a hetedikben kis híján elszabadult a pokol: Marcos gólját azon az alapon érvénytelenítette a bíró, hogy a rutinos hátvéd túl sokat várt a lövéssel. Ez döntött, minthogy Felugo nem kegyelmezett, így a hazaiak megfosztották a világbajnokot veretlenségétől, egyszersmind életben tartották saját reményeiket. Ebben a négyesben amúgy a görögöknek lassan el kell gondolkozniuk, hogyan semlegesítik az öreg klasszisok palotaforradalmának negatív hatásait, az Afrudakiszék helyett felvonultatott sihedergyülekezet ugyanis megint szenvedett egy kiadósat az amúgy gyengécske brazilok ellenében.A mi csoportunkban némi meglepetésre egyértelmű sikert arattak az amerikaiak Rijekában: a keddi partit büntetőkkel elbukó jenkik ezúttal a második negyedben, 4–2-es hazai vezetést követően zsinórban négy gólt lőve a maguk javára fordították a találkozót.
Legfrissebb hírek

Kiesett a Komló, benn maradt a Szigetszentmiklós a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
7 perce

Világbajnok kapussal és Eb-döntős támadóval áll fel az Aston Villa a Freiburg elleni El-fináléban

Európa-liga
22 perce

Hosszabbított lengyel védőjével a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
39 perce

Az UEFA átalakítja a Nemzetek Ligáját és az Eb-, vb-selejtezők rendszerét is

Minden más foci
43 perce

Bondár Anna is a nyolc közé került Rabatban

Tenisz
1 órája

Jégkorong-vb: Svájc fölényesen nyerte a veretlenek csatáját a mieink csoportjában

Jégkorong
1 órája

A nők nyertek, a férfiak döntő szettben kaptak ki a MEVZA-torna rajtján

Röplabda
1 órája

Varga Barnabás: Még több gólt és még több trófeát szeretnék szerezni Athénban!

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik