A Mladost nyerte a horvát bajnokságot

Vágólapra másolva!
2002.06.07. 20:06
Címkék
Három év elteltével a Mladost Zagreb ismét horvát bajnok lett. A Jug Dubrovnik bukása hatalmas szenzáció, hiszen az utóbbi egy hónapban három címüket (Horvát Kupa, bajnokság, BL) is elveszítették a raguzaiak. A Jug trófea nélkül maradt –ezt a klub legnagyobb pesszimistái sem hitték volna el néhány héttel ezelőtt. Ráadásul a hazai veretlenségüket is elveszítették, hiszen a zágrábi 11–9-es győzelem után a Mladost Dubrovnikban 9–8-ra diadalmaskodott. A fővárosiak tartalékosan érkeztek a meccsre. Néhány sérült játékosuk mellett, ketten – Herceg és Tomasic – szombaton a bajnoki döntő első mérkőzése után elmentek bulizni az egyik neves fővárosi diszkóba, ahol vitába keveredtek, és súlyosan megverték őket. Herceg orrát két helyen eltörték a támadók, és fejét 14 öltéssel kellett összevarrni. Tomasic még rosszabbul járt, de a pontos diagnózisra még várni kell. Ezek után szó volt arról, hogy Perica Bukic, a Mladost igazgatója is vízbe száll, ám Bruno Silic edző mégsem tartott igényt a játékára. A zágrábiak a visszavágón –talán társaikért is – rendkívül motiváltan játszottak. A Jug a padlóra került, és a csapat ősszel már nem lesz ott a BL-ben – jelentette tudósítónk, Heka László.Horvát bajnokság
Döntő, második mérkőzés:
Döntő, második mérkőzés:
Jug Dubrovnik–Mladost Zagreb 8–9 (2–3, 2–2, 1–3, 3–1). Gólszerzők: Ivanis 3, Krzic, Fatovic, Szmodlaka, Boskovic, Drobac, ill. Saric 2, Primorac 2, Comakidze, Stritof, Vrbicic, Koljanin, Rogin. Gól – emberelőnyből: 13/5, ill. 7/5. Négyméteresből: 1/1, ill. –. A két győzelemig tartó párharc végeredménye: 2–0 a Mladost javára.
Legfrissebb hírek

Legendás kifakadás a kispad mellől, beszélgetés és kártyázás edzés helyett – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
7 perce

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
29 perce

Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

Légiósok
56 perce

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
1 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
8 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
8 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik