Jöjjön ki a frankó! – Malonyai Péter jegyzete

Most jön a neheze – mondják visszatérően a pólósok egy-egy világverseny negyeddöntőjéről. Van benne valami. Enyhén szólva, hiszen a győzelem hatalmas ugrást jelent, már biztos, hogy éremért játszhat a csapat. Ami már részsiker, s ha az első háromban végez, akkor csak az öröm fokozata kérdéses.

Nos, ma Horvátországgal mérkőzik meg Varga Zsolt együttese. Ha azt mondom, hogy a világbajnoki cím védőjével, nehezebbnek látszik a feladat, mint amilyen a valóságban lehet. A póló világrangsorának elején ugyanis nincsenek nagy különbségek a válogatottak között, legfeljebb abban, hogy aktuálisan milyen napot fognak ki. Ezt pedig nehéz megjósolni. Még egy-egy csúfos kudarc is megeshet, mint volt tavaly a franciáktól elszenvedett vébévereség.

Ott volt a románok elleni mostani nyolcaddöntő (15–11), amikor nem az volt a kérdés, melyik csapat a jobb, hanem hogy melyik nyer. Mert a románok tapadtak, mint a csiriz (a ragasztó szintjét nem érték el), de amikor kellett, kijött a frankó a fiúkból, így meglett a győzelem. Ugyanakkor aligha szívderítő, hogy a második negyedet egy góllal elveszítették, a harmadik döntetlen lett.

A szövetségi kapitány mindig tudja, mit csinál, mit mond, így elhiszem Varga Zsoltnak: egyáltalán nem árt, ha nehéz meccseken át jutunk egyre előrébb. Más kérdés, hogy a nehézség leggyakrabban az, hogy sokáig parádéznak a fiúk, aztán mintha elfogyna a koncentráció, újra kell építeni mindent. Még azt is – mondja a kapitány –, amit megbeszéltek a mérkőzés előtt, nyilván a hatékonyság jegyében.

Tavaly, az olimpián az elődöntőben volt horvát–magyar, egy góllal kikaptunk (8–9), aztán a bronzmeccsen is az amerikaiaktól (8–8 után szétlövésben 0–3), így lettünk negyedikek. Az egykori szövetségi kapitány, Rajki Béla szerint nálunk pólóban már az ezüst­érem is kudarc, az ő idejében lehetett benne igazság, még a Gyarmati Dezső- és a Kemény Dénes-féle aranycsapat(ok) korában is, ám az ilyesmihez kimagasló képességű játékosok kellenek, majd’ azt mondtam: tömegesen.

Most tömegekről nincsen szó, becsületesen gondolkozó és pólózó ifjaink vannak, ennek megfelelően azt várom, hogy jó meccset játszunk a horvátokkal, hogy nyerünk, azt csak (csak?) nagyon remélem.

Mondom mindezt úgy, hogy okosak – mint mindig – csak a lefújás után lehetünk. Amikor a végeredmény helyre teszi a mostani soraimat is.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!