Vizes vb: telt házasak a délutáni programok

Vágólapra másolva!
2017.07.19. 13:50
Telt házasak a magyarországi vizes világbajnokság délutáni programjai – tájékoztatta Borsa Miklós, a Bp2017 Nonprofit Kft. szóvivője az MTI-t.

„A délutáni programokra valamennyi jegy elkelt” – jelentette ki Borsa Miklós. Hozzátette, kizárólag a műugrás esetében lehet belépőkhöz jutni délutáni eseményekre is, mert a 12 ezres Duna Arénában mindig megnyitnak új szektorokat, amikor betelik egy.

A délelőtti versenyekre – többnyire korlátozott számban – minden sportágban, azaz vízilabdára, műugrásra és szinkronúszásra is lehet még jegyet venni, de ez – megfogalmazása szerint – munkanapokon érthető.

Arra felhívta a figyelmet, hogy érdemes ránézni a hivatalos jegyértékesítő oldalra, mert előfordulhat, hogy a nemzetközi szövetség (FINA) számára fenntartott belépők felszabadulnak, és értékesítik azokat. Hangsúlyozta, hogy csak a hivatalos jegyértékesítő oldalon vegyenek jegyet a szurkolók, mert az interneten látott már 250 ezer forintért eladásra kínált belépőt a férfi vízilabdadöntőre, de arra nincs garancia, hogy ez eredeti.

„Azok a drukkerek, akik nem jutnak jegyhez, látogassanak el a szurkolói zónába, ahol mindennap kiváló hangulat várja őket, kiváltképp a vízilabda-mérkőzések alkalmával” – mondta az MTI érdeklődésére Borsa Miklós.
Borsa Miklós. Hozzátette, kizárólag a műugrás esetében lehet belépőkhöz jutni délutáni eseményekre is, mert a 12 ezres Duna Arénában mindig megnyitnak új szektorokat, amikor betelik egy.

A délelőtti versenyekre – többnyire korlátozott számban – minden sportágban, azaz vízilabdára, műugrásra és szinkronúszásra is lehet még jegyet venni, de ez – megfogalmazása szerint – munkanapokon érthető.

Arra felhívta a figyelmet, hogy érdemes ránézni a hivatalos jegyértékesítő oldalra, mert előfordulhat, hogy a nemzetközi szövetség (FINA) számára fenntartott belépők felszabadulnak, és értékesítik azokat. Hangsúlyozta, hogy csak a hivatalos jegyértékesítő oldalon vegyenek jegyet a szurkolók, mert az interneten látott már 250 ezer forintért eladásra kínált belépőt a férfi vízilabdadöntőre, de arra nincs garancia, hogy ez eredeti.

„Azok a drukkerek, akik nem jutnak jegyhez, látogassanak el a szurkolói zónába, ahol mindennap kiváló hangulat várja őket, kiváltképp a vízilabda-mérkőzések alkalmával” – mondta az MTI érdeklődésére Borsa Miklós.

Legfrissebb hírek

Vizes vb: huszonöt magyar úszó indul, Kós öt számban nevezett

Úszás
2025.07.04. 15:19

Keszthelyi Rita még kártyázásban sem veszít szívesen

Vízilabda
2025.07.03. 11:18

Vogel Soma nélkül utazik a férfi vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságra

Vízilabda
2025.07.01. 10:32

Milák Kristóf nem indul a szingapúri világbajnokságon, és ebben a döntésében támogatom – Szabó Álmos

Úszás
2025.06.16. 16:18

Vizes vb: tizenkét éves szupertehetség is a kínai úszócsapatban

Úszás
2025.05.22. 10:57

Vizes vb: Milák Kristóf riválisa nincs ott a japán úszócsapatban

Úszás
2025.03.25. 11:34

Milánó 2026: a megnyitóra 2026 euróért is kínálnak belépőt

Téli sportok
2024.10.10. 15:27

Válogatott: szerdán kezdődik a jegyértékesítés a bosnyákok elleni idegenbeli mérkőzésünkre

Magyar válogatott
2024.10.01. 10:44
Ezek is érdekelhetik