Vizes vb: a Margitszigeten lesz a férfi pólódöntő – hivatalos

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.28. 10:43
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport információi, az eredetileg kijelölt helyszínen, a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában rendezik a magyarországi vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának szombati döntőjét, a Magyarország–Horvátország mérkőzést.

A vizes sportágak nemzetközi szövetségének (FINA) pénteki tájékoztatása szerint a vb szervezőbizottsága „kész volt minden erőfeszítésre – a jegyek átszámozása, az átépítéshez szükséges munkaerő biztosítása, a nézőtér kiürítése és újratöltése –, hogy a hétezresre bővített Hajós uszoda helyett a 12 ezres befogadóképességű Duna Arénában játszhassák a finálét, ma reggel azonban véglegessé vált, hogy ez sajnos nem lehetséges”

Mint kifejtették, a megbeszélések során a hivatalos időmérést végző cég, az Omega képviselője jelezte, az úszóviadal este nyolc órai befejezését követően lehetetlen másfél óra alatt teljes védettséget kialakítani az infrastruktúrának, amit másnap is használnak, továbbá installálni a vízilabdához szükséges berendezéseket.

A Swiss Timing vezetője közölte: számukra hatalmas kockázatot jelentenének a gyors munkálatok, hiszen egy világbajnokságon mindkét sportágnál rendkívül bonyolult rendszereket működtetnek, amelyek beszerelése, tesztelése több órát vesz igénybe.

Mindezek alapján a vb szervezőbizottsága úgy döntött, hogy a magyar–horvát finálét az eredeti terveknek megfelelően a margitszigeti Hajós Alfréd uszodában játsszák szombaton 20.30-tól.

A FINA tisztviselői elmondták, a tavaly nyári olimpián, Rio de Janeiróban 14 óra megfeszített munkával alakították át az úszóhelyszínt vízilabda-arénává, erre lett volna most valamennyi résztvevőnek körülbelül másfél órája.

Legfrissebb hírek

Kínai győzelem női toronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Vizes vb: Marchand döbbenetes világcsúccsal, Kós ötödikként döntős 200 vegyesen

Vizes vb 2025
Tegnap, 14:52

Műugrásban lett meg az olaszok első aranyérme a vizes vb-n

Vizes vb 2025
Tegnap, 13:23

Hajdú Kata: Kell még kis idő, hogy megszépüljön az ezüstérem

Vizes vb 2025
Tegnap, 10:10

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
2025.07.29. 23:38

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
2025.07.29. 13:13

Videó: Kapu Tibor „űrsebességet” küldött Kós Hubertnek a férfi 100 hát döntője előtt

Vizes vb 2025
2025.07.29. 12:09

Kínai arany született női szinkronműugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.29. 11:42
Ezek is érdekelhetik