Amíg Kubina öltözködött, Hagman döntött

Vágólapra másolva!
2010.02.25. 06:32
null
Örülhetnek a finnek, négy közé jutottak (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
A férfi jégkorongtorna negyeddöntőjében Finnország Niklas Hagman és Valtteri Filppula góljával 2–0-ra győzött Csehország ellen és bejutott a legjobb négy közé, ahol az Egyesült Államok lesz az ellenfele.


A Finnország–Csehország negyeddöntő nagyon kiegyenlített első harmadot hozott, már ami a lövőhelyzetek számát illeti (11-szer lőttek a finnek, 10-szer a csehek), a kiállítások tekintetében ugyanis már más volt a kép. A csehek öt büntetést kaptak az első harmadban, a finnek pedig csak egyet, de Finnország nem tudott élni az emberelőnyös lehetőségeivel.

A második játékrész első felében a finnek kisebb fölénybe kerültek, többek között Anti Miettinen és Teemu Selänne is megeresztett egy-egy ígéretes lövést, de Tomás Vokun mindkétszer hárítani tudott. A csehek a meccs ezen szakaszában főképp kontratámadásokra építettek.

A harmadik harmad Jaromír Jágr helyzetével indult, majd finn góllal folytatódott. Martin Erat kiállítása után a finnek támadásánál Pavel Kubina elveszítette a sisakját, és amíg utána ment, addig Niklas Hagman beleért egy távoli lövésbe, és vezetést szerzett Finnországnak.

A hajrában a csehek lehozták kapusukat, Valtteri Filppula pedig az üres kapuba lőtt, ezzel végleg eldőlt a mérkőzés, Finnország győzött, és a legjobb négy közé jutott, ahol a Svájcot legyőző Egyesült Államok lesz az ellenfele.

Korábban a nap rangadóján Kanada 7–3-ra nyert Oroszország ellen.

 VANCOUVER 2010
FÉRFI JÉGKORONGTORNA, NEGYEDDÖNTŐ
Finnország–Csehország 2–0
Gólszerzők: 53:34 Hagman (Niskala – emberelőny), 58:25 Filppula (M. Koivu)

 

Legfrissebb hírek

Klub-vb: nem hatotta meg Olise-t az Auckland szenvedése

Klub-vb
1 perce

Új balhátvédet igazolt a Bournemouth – szabad az út Kerkez előtt

Angol labdarúgás
5 perce

„Minden alkalommal pontosan tudom, miért húzok futócipőt” – interjú az örökmozgó Maráz Zsuzsannával

Képes Sport
15 perce

Klub-vb: Kiss Lászlót másolta Musiala

Klub-vb
53 perce

Gercsák Szabina nyolcaddöntős a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
59 perce

Amerikai meglepetésgyőztes az év harmadik kiemelt golfversenyén, a US Openen

Egyéb egyéni
1 órája

Bánhidi Bence további három évig a Szeged kézilabdázója

Kézilabda
1 órája

McLaren-bumm és Russell-győzelem – a Kanadai Nagydíj sajtóvisszhangja

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik