Öttusa: az U17-es és az U19-es vegyes váltó is Európa-bajnok!

Vágólapra másolva!
2023.06.08. 17:20
Címkék
Az U17-esek között a Haraszin Linda, Gyurka Hugó, az U19-es mezőnyben pedig a Zemán Zóra, Tamás Botond alkotta váltó nyert Európa-bajnoki címet Litvániában.

A litvániai Druskininkai városában rendezett ifjúsági öttusa Európa-bajnokság zárónapján is folytatódott a magyar remeklés.

A vegyes váltók versenynapján mindkét korosztályban magyar győzelemnek örülhettünk. 

Az U17-esek között Haraszin Linda és Gyurka Hugó kettőse az akadályversenyben és az úszásban is a hatodik legjobb időt teljesítette, majd a kombinált versenyszámban (lövészettel egybekötött futás) az ötödik pozícióból indulva ért fel az első helyre. 

Haraszin Linda és Gyurka Hugó Forrás: Modern Pentathlon Lithuania

Az U19-esek viadalán Zemán Zóra és Tamás Botond párosa a visszafogottabb vívóeredmény mellett a medencében és az akadálypályán is a legjobbak között volt. A duó a kombinált versenyszámot a harmadik helyről kezdte, majd az élre állva megérdemelten szerzett aranyérmet. 

Tamás Botond és Zemán Zóra Forrás: Modern Pentathlon Lithuania
A magyar küldöttség ezzel tíz éremmel, közte öt arannyal zárta az ifjúsági Eb-t.  

Az U19-es mezőnyben győzött a Zemán Zóra, Tamás Botond váltó és a Zemán, Mészáros Emma, Varga Orsolya alkotta leánycsapat, ezüstérmes lett Tamás Botond, valamint bronzérmes Zemán és a Tamás, Marschall Attila, Jassó Zalán összetételű fiúcsapat. 

Az U17-eseknél Herbák Emma egyéni Európa-bajnoki címet szerzett. Aranyat érdemelt ki tovább a Herbák, Haraszin Linda, Rajncsák Diána leánycsapat és a Haraszin, Gyurka Hugó vegyes váltó. Ezüst járt egyéniben Haraszinnak és a Kiss-Szőlösi Álmos, Gyurka, Hornok Levente fiútriónak. 

(Kiemelt képünkön: Zemán Zóra fogadja a célban Tamás Botondot Forrás: Modern Pentathlon Lithuania)

 

Legfrissebb hírek

Óriási bravúr! Fábián Bettina világbajnoki bronzérmes a 3 km-es kieséses sprintversenyben

Vizes vb 2025
1 órája

Szombati sportműsor: a magyar női pólóválogatott Olaszország ellen játszik a vb-elődöntőért

Birkózás
3 órája

Rasovszky Kristóf: Felállok innen is!; Kenya büszkesége magyar színekben: új csillag születhet távfutásban

E-újság
3 órája

Elhibázott büntetők, piros lap és spanyol siker a házigazda ellen a női Eb-n

Minden más foci
4 órája

Nagyot szólt a női ágyú – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
4 órája

„Panyenkázók” figyelmébe – VIncze András jegyzete

Európa-liga
4 órája

A magyar csapat 14. lett a díjugrató Eb-n

Egyéb egyéni
4 órája

Egyetemi világjátékok: magyar ezüst vívásban, bronz ritmikus gimnasztikában

Egyéb egyéni
5 órája
Ezek is érdekelhetik