Labdarúgás: 2005-ös debütánst köszönthetett az NB I mezőnye

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2021.11.23. 09:02
Címkék
Az előző körhöz képest valamelyest emelkedett a 2001-es vagy annál fiatalabb magyar labdarúgók játékperceinek az összege az NB I 13. fordulójában.

A labdarúgó NB I múlt hét végi, 13. fordulójában összesen 426 percet kaptak a 2001-es vagy annál fiatalabb játékosok, ami bő félórás növekedést jelent a válogatott szünet előtti, 12. körhöz képest.

Nem meglepő módon ismét az MTK Budapest mérkőzésén láthattuk a legtöbb fiatalt: a Budapest Honvédhoz látogató– és 3–0-s vereséget szenvedő– kék-fehéreknél Varju Benedek (20), Vancsa Zalán (17) és Kata Mihály (19) kapott lehetőséget, míg a hazaiaknál Horváth Ferenc vezetőedző az utolsó percekben a 18 éves Kerezsi Zalánt, illetve a felnőttélvonalban most debütáló, 2005-ös születésű Szűcs Tamást vetette be. A fiataloknak nem is kellett több, csapatuk harmadik találatában mindketten tevékenyen részt vettek, Kerezsi neve mellé ráadásul a gólpasszt is feljegyezhetjük.

A Budapest Honvéd fiataljai, Szűcs Tamás és Kerezsi Zalán készülnek az MTK Budapest elleni meccs előtt Forrás: Budapest Honvéd
A Budapest Honvéd fiataljai, Szűcs Tamás és Kerezsi Zalán készülnek az MTK Budapest elleni meccs előtt Forrás: Budapest Honvéd

A Budapest Honvéd fiataljai, Szűcs Tamás és Kerezsi Zalán készülnek az MTK Budapest elleni meccs előtt  •  Forrás: Budapest Honvéd

A Zalaegerszeg a nyitómeccsen a Mezőkövesd csapatát fogadta, és egészen az utolsó percekig győzelemre állt, a vége azonban döntetlen lett (1–1). A zalaiak színeiben Skribek Alen (20) a kezdőcsapatban kapott helyet.

A Paksi FC – az utóbbi hónapok során nem először – kiütéssel verte a Puskás Akadémiát (4–1); a felcsútiak színeiben Komáromi Györgyöt (19) figyelhettük, aki egy órát tölthetett a pályán.

Nála valamivel több idő jutott a Gyirmót FC–Kisvárda (1–1) összecsapáson a győriek csapatában alapembernek számító Radics Mártonnak(19), míg az Újpest–DVSC (3–1) meccsen a vele egyidős Baráth Péter állt be az első játékrész során a debreceniekhez.

A Ferencváros–Mol Fehérvár (3–0) mérkőzésen nem láthattunk 2001-es vagy annál fiatalabb magyar játékost a pályán.

A 2001 VAGY AZUTÁN SZÜLETETT MAGYAR FIATALOK JÁTÉKPERCEI AZ NB I 2021-2022-ES ÉVADÁNAK 13. FORDULÓJÁBAN:
Csapatonként
MTK Budapest:92+59+17= 168 perc
Gyirmót FC:70 perc
Zalaegerszegi TE:69 perc
DVSC:54 perc
Puskás Akadémia:59 perc
Budapest Honvéd: 3+3= 6 perc
Játékosonként
Skribek Alen (ZTE):69 perc
Radics Márton (Gyirmót FC):70 perc
Baráth Péter (DVSC):54 perc
Varju Benedek (MTK Budapest):92 perc
Vancsa Zalán (MTK Budapest): 59 perc
Kata Mihály (MTK Budapest): 17 perc
Komáromi György (Puskás Akadémia): 59 perc
Kerezsi Zalán (Budapest Honvéd): 3 perc
Szűcs Tamás (Budapest Honvéd): 3 perc
ÖSSZESEN:426 perc

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

„Újabb kirívó bírói hiba és sokkoló védekezés miatt kiesett a Ludogorec” – bolgár lapszemle

Európa-liga
4 perce

Magyar alapokra épülhet az új Liverpool?

Angol labdarúgás
44 perce

Rock hazai közönség előtt dobott kilencnyilast, de Bunting nyert Belfastban – videó

Egyéb egyéni
7 órája

Pénteki sportműsor: DVSC–MTK az NB I-ben; ellenfelet kap az FTC az El-ben, sorsolnak a BL-ben és a Kl-ben is

Minden más foci
7 órája

Három magyar lesz egyszerre pályán a BL-ben?; Golomán György: A papírforma francia sikert ígér, de...

E-újság
7 órája

Sorozatban 78. mérkőzését veszítette el a Dunaújváros a férfi röpi Extraligában

Röplabda
7 órája

Ezek a csapatok folytatják az Európa-liga és a Konferencialiga nyolcaddöntőjében

Európa-liga
7 órája

Hiába dolgozta le kétgólos hátrányát a Dinamo Zagreb, ráadás után a Genk jutott tovább

Európa-liga
7 órája
Ezek is érdekelhetik