N. D. utanpotlassport.hu 2023.09.30 20:17 Frissítve: 2023.10.01 11:50

Kézilabda: az FTC és az ETO is remekül kezdett a lányok között

Az U19-es és az U17-es élvonalbeli leány kézilabda-bajnokságban is hibátlanul kezdett a Ferencváros és a Győri ETO.

A Nemzeti Kézilabda Akadémia korosztályos csapatai uralták az előző évadban a legidősebb korosztályos első osztályú leány kézilabda-bajnokságokat, az eredmények alapján legalábbis mindenképp: a szigetszentmiklósi négyes döntőben az U19-esek és az U17-esek között is a balatonboglári fiatalok diadalmaskodtak. A 2022/2023-as kiírás során a fiatalabbaknál hibátlanul, az idősebbeknél mindössze egy döntetlent játszva lett bajnok a NEKA, amelynek csapatai – az imént említett mérlegekhez képest – nem kezdték jól az új idényt, hiszen szeptember közepére máris becsúszott egy-egy vereség.

Velük ellentétben két olyan klub is van, amely az első hónapot hibátlanul zárta a vizsgált korosztályokban.

A Ferencváros az U19-esek és az U17-esek Keleti csoportjában is négy mérkőzést nyert;

az utóbbiban egyedül a Szegedi NKE tudja tartani a fővárosiak tempóját, az FTC-nek viszont sokkal jobb a gólkülönbsége (+85, 168 szerzett találattal), amivel tartja az első helyet. Az idősebbeknél a DVSC-Schaeffler és a Praktiker-Vác is százszázalékos, a tabellát pedig az utóbbi vezeti, elsősorban a hatékony védekezésének köszönhetően; a váciak négy meccsen csak 72 gólt engedélyeztek az ellenfeleiknek.

Nyugaton a Győri ETO villog,

amely az U19-esek között jelenleg a Budaörs együttesével fut fej-fej melletti versenyt. A győriek állnak jobban a gólkülönbségüknek (+70 a +47-tel szemben) köszönhetően, az U17-esek között viszont pontelőnnyel vezet az ETO: a Bajnok DSE egy pont lemaradással követi az előző évad bronzérmesét.

(Kiemelt képünkön: az FTC U19-es csapatának játékosa, Fábián Alina akcióban Forrás: FTC Kézilabda Akadémia)

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2023.11.26 16:50:02

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

A vegyes váltó és a női egyéni után Gáll András révén férfi egyéniben is magyar győzelem született a lengyelországi Drzonkówban rendezett U24-es öttusa Európa-bajnokságon.

2023.09.26 17:00:07

Utánpótlássport B. Z. utanpotlassport.hu

A pisztolyos Jákó Miriam a rió katonai sportlövő-vb-n nyert aranyat, míg a puskás Rescsik Csaba a limai para-vb-n állított fel új juniorvilágcsúcsot.

2023.09.24 16:10:04

Utánpótlássport Munkatársunktól utanpotlassport.hu

A férfi junior kézilabda-válogatottat a nyáron világbajnoki ezüstéremhez segítő Sótonyi László részesült a második alkalommal kiírt Az év utánpótlásedzője díjban.

2023.09.15 23:20:02

Utánpótlássport B. Z. utanpotlassport.hu

Az U20-as női vízilabda-válogatott pazar játékkal győzte le a spanyolokat a coimbrai világbajnokság döntőjében, és először aranyérmes a korosztály vb-történetében!

2023.07.27 16:44:01

Utánpótlássport B. Z. utanpotlassport.hu

A 18 éves gerelyhajító, Herczeg György magát is alaposan meglepte a felnőtt országos csúccsal, amelyet igyekszik a helyén kezelni.