Alpesi sí: Tóth Zitának gyerekkori álma vált valóra a vk-indulással

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2021.11.09. 16:16
Címkék
Nemrégiben a söldeni állomáson mutatkozott be a világkupa-sorozatban a Vasas 19 éves alpesi sízője, Tóth Zita, akivel a klub honlapja készített interjút.

Miklós Edit óta az első magyar versenyzőként mutatkozhatott be az alpesi sízők világkupa-sorozatában a 19 éves Tóth Zita. A Vasas sportolója ugyan nem ért célba óriás-műlesiklásban a söldeni viadalon, így is örök emlék marad neki az esemény.

Forrás: FIS
Forrás: FIS

 •  Forrás: FIS

„Hatalmas élmény volt pályafutásom első világkupaversenyén indulni, ezzel az egyik gyerekkori álmom vált valóra – nyilatkozta Tóth a klub honlapjának. – Eredetileg nem is volt tervben a rajthoz állásom, azonban a felkészülésem annyira jól sikerült, hogy edzőimmel végül úgy döntöttünk, megpróbálom. És milyen jól tettük, hiszen rengeteg tapasztalatot szereztem, amit majd remélem, a szezon főversenyén, az olimpián is kamatoztatni tudok. Ez a söldeni világkupapálya a legszínvonalasabb a női sorozatban, nagy előnyt jelent majd a jövőben, hogy én az eddigi egyetlen magyarként kipróbálhattam magam rajta. Annak ellenére, hogy a mezőnyben még nagyon fiatalnak számítok, teljes mértékben úgy éreztem, én is oda tartozom, ami hatalmas motivációs löketet adott.”

Elmondta, hogy a következő hetekben főként FIS-versenyeken indul majd, de azért közben fél szemmel már Peking felé tekint.

„Magyarországnak csak egy női és egy férfi kvótája van az olimpiára. A szövetség csak jövő januárban dönt arról, hogy kik képviselhetik hazánkat. Nagyon bízom benne, hogy a női versenyző én leszek. Szuper csapat vesz körül, remek edzéslehetőségeim vannak, vagyis minden adott ahhoz, hogy a 2021/22-es szezonra jó formában legyek.”

További korosztályos hírekSÍSPORTOKBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Korda nyerte meg a Delray Beach-i tenisztornát

Tenisz
5 órája

Hétfői sportműsor: MTK–FTC örökrangadó az NB I-ben, Videoton–KTE mérkőzés az NB II-ben

Minden más foci
5 órája

Hétfő estig biztosan hat pont a Győr előnye; Bognár Istvánban bízik az MTK a Fradi ellen

E-újság
5 órája

Játszik az ETO! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

A zebrák agóniája – Bobory Balázs publicisztikája

Olasz labdarúgás
5 órája

Videó: „Tényleg ez a világ legerősebb bajnoksága” – Orbán Viktor Tóth Alexszel beszélgetett

Légiósok
6 órája

Negóék ellen zárta le ötmeccses szériáját a Nantes

Francia labdarúgás
6 órája

Serie A: a Roma győzelmével utolérte pontszámban a Napolit

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik