Foci: visszatérőben a „fiatal Ajax” húsz évvel ezelőtti imázsa

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.14. 14:54
Címkék
Szemtelenül fiatalok, és Európa második számú klubtrófeájáért vívnak döntőt a Machester United-del az Ajax játékosai. Az amszterdami klub mintha a kilencvenes évek közepét követő, újabb aranykorát élné, annyi ígéretes ifjú titánt foglalkoztat az első csapatában. Az Európa Liga-győzelem mellett a hazai bajnoki cím elhódítására is van még némi esélye.

Majer Dániel Különlegességnek lehetünk tanúi, ha a négyszeres BEK-, illetve BL-győztes, 33-szoros holland bajnok Ajax labdarúgócsapatának idei teljesítményét vesszük szemügyre. Az amszterdamiak egy fordulóval hazájuk bajnokságának zárása előtt egyetlen ponttal állnak a listavezető mögött, miközben az Európa Ligában döntőbe jutottak, ahol a Manchester United ellen lépnek pályára. Ami igazán megnöveli a sikerük értékét, hogy hihetetlenül fiatal csapattal érték, nemegyszer tizenéves futballistákat küldve kezdőként pályára a sorsdöntő mérkőzéseken.Majer Dániel Különlegességnek lehetünk tanúi, ha a négyszeres BEK-, illetve BL-győztes, 33-szoros holland bajnok Ajax labdarúgócsapatának idei teljesítményét vesszük szemügyre. Az amszterdamiak egy fordulóval hazájuk bajnokságának zárása előtt egyetlen ponttal állnak a listavezető mögött, miközben az Európa Ligában döntőbe jutottak, ahol a Manchester United ellen lépnek pályára. Ami igazán megnöveli a sikerük értékét, hogy hihetetlenül fiatal csapattal érték, nemegyszer tizenéves futballistákat küldve kezdőként pályára a sorsdöntő mérkőzéseken.

A Lyon elleni EL-elődöntő első mérkőzésének 22 éves és 137 napos átlagéletkorú amszterdami kezdő csapata Forrás: uefa.com
A Lyon elleni EL-elődöntő első mérkőzésének 22 éves és 137 napos átlagéletkorú amszterdami kezdő csapata Forrás: uefa.com

A Lyon elleni EL-elődöntő első mérkőzésének 22 éves és 137 napos átlagéletkorú amszterdami kezdő csapata  •  Forrás: uefa.com

Az Ajax 1996 után először jutott nemzetközi kupasorozat fináléjába, miután csütörtökön 5–4-es összesítéssel felülmúlta a Lyont az Európa-ligában. Huszonegy évvel ezelőtt a BL-ben vívtak döntőt a hollandok, olyan nevekkel a csapatban, mint Edwin van der Sar, Patrick Kluivert, Edgar Davids vagy a De Boer testvérek. Az az együttes sem volt éppenséggel öregnek mondható, számos, a húszas évei elején, illetve közepén járó futballista alkotta. A Lyon ellen pályára lépő tizenegy azonban még a nagy elődökre is rátett egy – nem is kicsi – lapáttal. Az elődöntő első mérkőzésén fellépő kezdőcsapat átlagéletkora mindössze 22 év és 137 nap volt, s a mutató a 18 esztendős, ismerősen csengő nevű Justin Kluivert, valamint a 20 éves Van de Beek beállásával tovább csökkent. A legifjabb amszterdami a 17 éves bekk, Matthijs de Ligt, a legidősebb pedig az egyetlen 30 fölötti játékos, Lasse Schöne volt.

Az amszterdamiak – a filozófiájukból adódóan – mindig is építettek a fiatalokra, s a mostani gárda kísértetiesen emlékeztet a húsz évvel ezelőtt látott aranygenerációra. Kluivert „papáék” sikereit követően ráadásul maga a holland futball is rohamos fejlődésnek indult, és sorban termelte ki a nagyobbnál nagyobb tehetségeket.

„Szerintem egyelőre korai azt mondani, hogy az Ajax idei szereplésével új korszak kezdődött a holland labdarúgásban, és visszatértek a régi sikerek. Akkoriban a sztárcsapatok tele voltak holland játékosokkal, ettől most még nagyon messze vagyunk. Ha játszanak is külföldön, egy-két kivételtől eltekintve európai középcsapatokban szerepelnek. Legfeljebb az idősebb, Van Persiehez és Sneijderhez hasonló sztárok azok, akik valamit jelentenek a nemzetközi futballban” – véli a Hollandiában több mint tíz évig játszó, az Eindhovenben, a Bredában és a Willem II-ben is megfordult, korábbi válogatott hátvéd, Fehér Csaba, aki szerint a mostani egyedi alkalom, s hosszú távon nem lehet eredményeket elérni kizárólag fiatalokra támaszkodva.

De vajon az ifjak tömeges szerepeltetése mennyire létkérdés Amszterdamban? A klub a játékosok minél előbbi „felépítését”, majd értékesítését tartja elsődlegesnek, vagy pedig egyszerűen úgy gondolja: velük érhet el sikereket?

„A kettőt nem választanám szét. Mára gyengült annyit a holland bajnokság, hogy komoly csapat nem vesz meg senkit azért, mert mondjuk a Roda ellen jól játszott. Az Ajaxnak ahhoz, hogy európai élcsapatba jó pénzért el tudja adni a játékosait, szüksége van a nemzetközi porondra. Elsősorban persze a BL-re, de az évek óta meghaladja a lehetőségeit, így marad az Európa Liga. Ennek persze megvan a veszélye, mert ha a sikeres szereplés felgyorsítja a folyamatot, túl sok játékos hagyja ott őket a nyáron, és nem biztos, hogy az utánpótlásból azonnal pótolni tudják őket” – így Fehér.

A nemzetközi találkozókon is helytálló fiatal Ajax-futballistákat is két csoportra lehet osztani. Egy részük kiskora óta az amszterdamiak akadémiáján nevelkedik, többeket azonban az utóbbi egy-két évben fedezett és vásárolt fel a holland élcsapat. Előbbiek közé tartozik Patrick Kluivert 18 esztendős fia, a holland élvonalban két gólnál járó Justin, a 17 évesen alapembernek számító, holland válogatott (!) belsővédő, Matthijs de Ligt vagy a felnőttek között ebben a szezonban 21 tétmérkőzésnél járó Donny van de Beek.

A saját nevelésű labdarúgók vélhetően jobban kötődnek a klubhoz, így aztán jobb teljesítményt is nyújtanak – gondolhatnánk.

„Én onnan közelítem meg a kérdést, hogy az Ajax saját nevelésű játékosaira jellemző a jó értelemben vett arrogancia a futballpályán, ami a hétköznapi életben akár ellenszenves is lehet. Ezekbe a futballistákba belenevelik, hogy ők Európa legjobbjai közé tartoznak, és azért vannak az Ajaxban, hogy ezt megmutassák. Ennek köszönhetően olyan a mentalitásuk, hogy minél nagyobb a tét, annál inkább bizonyítanak, nyomás alatt tudnak igazán jól teljesíteni, hihetetlenül magabiztosan, önbizalommal telve futballoznak. Ugyanakkor nem hiszem, hogy negyvenezer néző előtt, az Európa Liga elődöntőjében a többieket különösebben motiválni kellene.”

És azt sem állíthatjuk, hogy a máshonnan szerződtetett fiatalok ne bizonyítanának eleget. Az Atletico Nacionaltól vásárolt, kolumbiai Davinson Sánchez (20) belsővédőként öt gólnál és két gólpassznál tart a szezonban, a januárban a Sao Paulótól érkezett David Neres (20) győztest gólt szerzett a bajnoki éllovas Feyenoorddal szemben, a 2015 nyarán a Silkeborgot elhagyó Kasper Dolberg (19) pedig egyenesen a legkeresettebb tinédzsernek számít Európa-szerte, miután a szezon eddigi részében 21 gólt és hat gólpasszt jegyeznek a neve mellett.

Az Ajax-legenda, Patrick Kluivert fia, Justin (piros-fehérben) is a keret tagja Forrás: la-croix.com
Az Ajax-legenda, Patrick Kluivert fia, Justin (piros-fehérben) is a keret tagja Forrás: la-croix.com

Az Ajax-legenda, Patrick Kluivert fia, Justin (piros-fehérben) is a keret tagja  •  Forrás: la-croix.com

Különösen figyelemre méltó, hogy Peter Bosz mester a védelemben is bátran veti be a fiatalokat, a Lyon elleni első meccsen például a hátsó alakzat volt az együttes legifjabb csapatrésze Riedewalddal (20), de Ligttel (17), Sánchezzel (20) és Tetével (21). Bosz annak ellenére bízik például a 17 éves De Ligtben, hogy Danny Blind tulajdonképpen a fiatal védő szerepeltetésével bukott a holland válogatott szövetségi kapitányaként: a bekk a bolgárok elleni vb-selejtezőn két gólban is vastagon benne volt, a narancsmezesek 2–0-s vereségét előidézve.

„Vannak posztok, amelyeken könnyebb fiatalokat szerepeltetni, és az is biztos, hogy a belső védőé nem tartozik ezek közé. Hogy De Ligt ilyen fiatalon képes ilyen magas szinten teljesíteni, és a válogatottbeli kudarc sem vetette vissza, az újfent azt mutatja: az Ajaxban évek óta azt nevelik belé, hogy te vagy a legjobb, s még egy ekkora csalódás sem töri meg” – utal vissza a fentebb vázoltakra Fehér Csaba.

Nem szabad elfeledkezni a nagy öregekről sem, akik közül jó néhányan jelenleg is az Ajax alkalmazásában állnak. Dennis Bergkamp például másodedzőként segíti az első csapatot, Marc Overmars sportigazgatóként, Edwin van der Sar pedig a klub vezérigazgatójaként tevékenykedik. De korábban is számos Ajax-legenda fordult meg pályafutása befejezése után az együttesnél, elég például a De Boer testvérek vezetőedzői megbízatására gondolni.

„Az egész Johan Cruyfftól indult, az ő elképzelése volt, hogy olyan személyiségek kellenek a klubba, akik belülről ismerik az Ajax filozófiáját és értékeit, s képesek át is adni. Nem mellesleg: ők kivétel nélkül Európa-klasszis labdarúgók, akikre már csak ezért is felnéznek a fiatalok.”

Ahogyan bizonyára az Ajax akadémiájának két magyar tehetsége, az egyaránt 16 éves Schön Szabolcs és Horváth Olivér is sokat tanulhat Bergkampéktól.

„Ha valaki külföldiként kap szerződést az Ajaxban, akkor biztos, hogy extra képességű játékos. De ez csak az adott pillanatra vonatkozik, hosszú még az út, hiszen az amszterdamiak az egész világon keresik a tehetségeket, szeretik szerepeltetni a fiatalokat, tehát az aláírt papír nem jelent garanciát. De jó helyen vannak, ez biztos, hiszen Európa legjobb utánpótlás-nevelő klubjainak egyikében tanulhatnak, ott, ahol az emberi értékek legalább olyan fontosak, mint az, hogy valakiből jó futballista váljon.”

Az Ajax fiataljai május 14-én vasárnap délután fél háromtól a holland élvonal utolsó fordulójában lépnek pályára, győzelmük, valamint az előttük egy pontos előnnyel álló Feyenoord botlása esetén pedig a bajnoki címet is elhódíthatják.

(Kiegészítés. A holland bajnokság vasárnapi, 34. fordulójában: Feyenoord–Heracles 3-1, Willem II-Ajax 1–3. Az Ajax tehát nem tudta ledolgozni az egypontos hátrányát, így a bajnok Feyenoord mögött ezüstérmes lett.)

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik