Vívás: az MTK-s fiúk döntőztek, az edzők a büfében kávéztak

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.12.13. 12:39
null
Az MTK Budapest első és második számú férficsapat egymás ellen vívta a junior párbajtőr országos bajnokság döntőjét.

Emlékezetes szereplést mutatott be az MTK Budapest a junior párbajtőrözők december eleji országos bajnokságán a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban.

A férfi csapatversenyben a kék-fehér klub első és a második számú együttese egymás ellen vívta a döntőt,

amelyben a Balázs Bence, Dunay Máté, Gálik Balázs, Makai Benjámin alkotta „főegység” 45:39-re bizonyult jobbnak a Bagyula Tamás, Fehér Mátyás, Marschall Attila, Xue Fu összetételű négyesnél. Ráadásul a lányok is kiválóan teljesítettek, és Fábián Kamilla, Lehoczky Csenge, Nébald Franciska, valamint Rózsás Júlia kvartettje ezüstéremnek örülhetett. Ezen felül nyert még egyéni bronzérmet Balázs Bence.

Szényi Péter szakosztályvezető rendkívül büszke az MTK fiataljaira Forrás: MTK Budapest

„A fiúk között huszonegy csapat indult, és a mi két négyesünk vívta a döntőt, ez számunkra óriási siker – mondja Szényi Péter, az MTK Budapest tőr- és párbajtőrszakosztályának vezetője. – A fiataljaink teljesítménye lehengerlő volt, és úgy tudom, hogy korábban csak a Vasas tudott egyszer házidöntőt rendezni.

Az edzőinknek már nem is volt semmi dolguk a végén, hagyták a fiúkat szabadon vívni és kimentek a büfébe kávézni, amíg a versenyzőink eldöntötték egymás között az aranyérem sorsát.

Nagyon örülünk a női csapat ezüstérmének is, rendkívül ügyes ígéretei vannak a szakosztálynak. Bízom benne, hogy egyéniben is jönnek majd a szép eredmények. Balázs Bence például ezzel az bronzéremmel a juniorválogatottság lőtávolságán belülre került.”

Az MTK ob-ezüstérmes leány kadétcsapata Mincza-Nébald Ildikó és Kovács Iván edzőkkel Forrás: MTK Budapest

Az MTK egyébként az egy héttel korábbi kadét párbajtőr ob-n is ott volt a legjobbak között. Akkor a Lehoczky Csenge, Nébald Melinda, Tóth Alíz, Zlota Emma felállású csapat érdemelt ki ezüstöt, egyéniben pedig Lehoczky, Bobach Artúr és Szántó Zalán állhatott a dobogó harmadik fokára.

„A szakosztályban nagyon jó közösség alakult ki, remek hangulatban fejlődhetnek a gyerekek. Az edzéseken a törpici korosztálytól kezdve a veteránig együtt vívunk, és mindenki tud tanulni valamit a másiktól. A saját nevelésű versenyzőink között továbbra is kitűnő tinédzsereket találunk, de a legutóbbi sikerünkben annak is szerepe van, hogy a nyáron Kovács Iván személyében nagyszerű mester érkezett hozzánk a BVSC-ből, és sokra hivatott tanítványokat hozott magával. Az ennek köszönhető erősödést is figyelembe véve

úgy vágtunk neki az évadnak, hogy szeretnénk, ha néhány vívónk kiharcolná a korosztályos válogatottságot, és ott lenne a világversenyeken.

Lehoczky Csenge és Rózsás Júlia például ezen a hétvégén már a burgosi junior-világkupán méreti meg magát. A sorozat igazán januárban indul be, és mivel a válogatásba beleszámító nemzetközi versenyek adják a legtöbb ranglistapontot, azokon kell jó helyezést elérni az Eb-re, vébére való kijutáshoz.”

(Kiemelt képünkön: az MTK Budapest a junior ob-dobogó felső és középső fokán Forrás: MVSZ)

 

 

Legfrissebb hírek

Vívás: Még ennél is feljebb juthatok – Battai Sugár

Egyéb egyéni
10 órája

Vízilabda: utolsó másodperces győzelem az USA ellen az U20-as vb-n

Utánpótlássport
12 órája

Siklósi után Battai Sugár is bronzérmet szerzett a genovai vívó Eb-n

Egyéb egyéni
13 órája

Siklósi Gergely kikapott az elődöntőben, így bronzérmes lett a vívó Eb-n

Egyéb egyéni
13 órája

Birkózás: öt érem a szkopjei U17-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
14 órája

Vívó Eb: két magyar a legjobb 16 között férfi párbajtőrben

Egyéb egyéni
15 órája

Úszás: Szegeden vizsgáztak a 15-16 évesek

Utánpótlássport
18 órája

Triatlon: Szalai Fanni aranyérmes az ausztriai junior Európa-kupán

Utánpótlássport
19 órája
Ezek is érdekelhetik