Ökölvívás: nagy célokkal vág neki 2024-nek Kiss Levente

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.01.12. 13:48
Címkék
A sérülések és mélypontokkal teli időszak után tavaly visszatért a ringbe a 21 éves ökölvívó, Kiss Levente, aki a decemberi felnőtt országos bajnoki cím megnyerése után idén a párizsi olimpián is bizonyítana.

Hosszan lehetne sorolni a Madárfészek Akadémia-UTE színeiben versenyző ökölvívó, Kiss Levente eredményeit: a 21 éves bunyós minden utánpótlás-korosztályban szerzett világversenyérmet, számtalanszor bizonyította már, hogy érdemes rá odafigyelni. A sikersorozat után azonban balszerencsés, sérülésekkel teli időszak következett.Kiss Levente eredményeit: a 21 éves bunyós minden utánpótlás-korosztályban szerzett világversenyérmet, számtalanszor bizonyította már, hogy érdemes rá odafigyelni. A sikersorozat után azonban balszerencsés, sérülésekkel teli időszak következett.

„Nagyjából kétéves időszakról beszélünk, ebből a gödörből elég nehezen tudtam kikecmeregni. Emlékszem,

2022-ben nem nagyon találtam a helyemet a bokszban,

súlycsoportot is váltottam, de nem igazán tudtam eldönteni, melyik kategóriában lenne a legjobb versenyeznem – mondja a 92 kilóban versenyző bokszoló. – Az eseményeken nem jött ki a lépés, emellett a sérülések is megtaláltak, leszakadt a bicepszem, és a könyökömet is meg kellett műteni. A tavalyi év elején úgy tűnt, minden problémát magam mögött hagytam, de újabb sérülést szenvedtem, viszont a visszatérésem után az Európa Játékoktól kezdve egyre jobb formába lendültem, aminek az eredménye a novemberi U22-es Eb-bronz és a decemberi felnőtt ob-győzelem lett.”

Kiss Levente az U22-es Eb-n Forrás: EUBC

A fiatalt a profi világbajnok Erdei Zsolt készíti fel, aki szerint a tanítványnak még sokat kell fejlődnie.

„Levi sajnos gyakran küzd sérüléssel, ami egy bokszolót érhet ilyen szempontból, az vele már megtörtént. Nagyon nehéz időszakot hagytunk magunk mögött, rengeteg kudarc érte,

féltem is tőle, hogy elmegy majd a kedve a sporttól

– magyarázza Erdei. – Szeretnék vele még többet foglalkozni, amit a válogatott edzőtáborok megszakítanak – ez természetes dolog, viszont szerintem sokat segítene neki, ha szorosabb lenne az együttműködés a klub és a keretedzők között, az biztosan Levi javára válna, a stílusához megfelelő képzést kapna mindenhol. Vannak még technikai hiányosságai, a védekezésén is kell csiszolni, de szépen haladunk előre. Jó versenyzőtípus, általában ki tudja hozni a maximumot magából a ringben.”

Kissnek a legfőbb célja, hogy ott legyen a nyári párizsi olimpián.

„Jelenleg a Bocskai-emlékverseny a legközelebbi megméretés, február végén pedig jön az olimpiai világkvalifikációs verseny Olaszországban – veszi vissza a szót Kiss. – Gőzerővel készülünk, ugyanis az utóbbin a top négyes helyezéssel már bebiztosíthatom a helyemet az ötkarikás játékokon.”

(Kiemelt képünkön: Kiss Levente (balra) akcióban a felnőtt ob döntőjében Fotó: Dömötör Csaba)

Legfrissebb hírek

Klose már csak a harmadik, Mbappé góljával a franciák vezetnek a szünetben!

Foci vb 2026
10 perce

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
30 perce

Nagyon megéri inni! – Moncz Attila publicisztikája

Foci vb 2026
30 perce

Kicsik és nagyok – Bobory Balázs jegyzete

Foci vb 2026
30 perce

Ronald Koeman a kiesés után távozik a holland válogatott éléről

Foci vb 2026
31 perce

Elkezdődött a Franciaország–Svédország összecsapás!

Foci vb 2026
55 perce

Serena Williams vereséggel tért vissza Wimbledonba

Tenisz
1 órája

Szurkolói pillanatképek New Jersey-ben

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik