Kézilabda: eredményes hetet zártak a korosztályos leányválogatottak

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2023.10.14. 18:13
Címkék
A serdülő, az ifjúsági és a junior leány kézilabda-válogatott is játszott felkészülési mérkőzést a héten; előbbi kettő kétszer is pályára lépett.

Az első őszi összetartásukon vettek részt a héten a korosztályos leány kézilabda-válogatottak tagjai. A serdülők (2008-as és 2009-es születésű játékosok), az ifjúságiak (2006-2007) és a juniorok (2004-2005) is összetalálkoztak: a legfiatalabbak öt napot töltöttek el Győrben, ők nyitották a felkészülési mérkőzések sorát csütörtökön. Ellenfelük Szlovákia korosztályos együttese volt, a szeptember elejével Penszki Gergelyt váltó Kun Attila irányításával készülő fiatalok pedig mindkétszer magabiztos sikert arattak. Előbb huszonegy, majd tizenhárom góllal verték az ellenfelüket.Penszki Gergelyt váltó Kun Attila irányításával készülő fiatalok pedig mindkétszer magabiztos sikert arattak. Előbb huszonegy, majd tizenhárom góllal verték az ellenfelüket.

Pénteken a Szilágyi Zoltán vezette juniorok következtek, akik hat napon át állomásoztak Budaörsön, hogy aztán összemérjék a tudásukat a város felnőtt NB I-es csapatával. A nyáron Eb-győzelmet ünneplő lányok nem jöttek zavarba, a félidőben még három góllal vezettek is, végül 33–33 lett a végeredmény.

A junior leányválogatott Budaörsön lépett pályára Forrás: MKSZ

Augusztusban az ifjúsági válogatottunk szintén Európa-bajnokságon járt, amelyen az ötödik helyen zárt. A Bohus Beáta szövetségi edző által irányított együttes Balatonbogláron edzőtáborozott az elmúlt napokban, amelynek a programjába két, Csehország elleni felkészülési meccs is bekerült. Előbb pénteken csaptak össze a felek: a vendégek nyerték két góllal az első félidőt, ám a magyar lányok fordítottak, 29–23-ra nyerték meg az „odavágót”. Másnap már az első játékrészt is megnyerték a hazaiak, akik ekkor 15–9-es előnybe kerültek, a különbséget pedig még egy találattal megtoldották, így 29–21-es sikernek örülhettek.

(Kiemelt képünkön: jelenet az ifjúsági válogatott csehek elleni meccséről Forrás: NEKA)

 

Legfrissebb hírek

Oyarzabal duplázott, Spanyolország nagyon simán kiejtette Ausztriát a 32 között

Foci vb 2026
16 perce

Oyarzabal újabb gólt szerzett, a spanyolok 3–0-ra győztek Ausztria ellen

Foci vb 2026
18 perce

Cseh Sándor: A hajunknál fogva rángattuk ki magunkat

Vízilabda
40 perce

Számos magyar játékvezető kap lehetőséget a nemzetközi porondon a következő hetekben

Bajnokok Ligája
42 perce

Pedro Porro kettőre növelte a spanyolok előnyét

Foci vb 2026
45 perce

Oyarzabal duplázott, Pedro Porro is betalált Ausztria ellen – videók

Foci vb 2026
1 órája

Bundabotránya miatt az európai sorozatokból is kizárták a cseh Karvinát

Minden más foci
1 órája

Oyarzabal góljával vezetnek a spanyolok

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik