Triatlon: jól kezdtek a magyar fiatalok az U23-as és junior Eb-n

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.08.04. 19:36
Címkék
Minden kategóriában szurkolhatunk magyar döntősnek a törökországi U23-as és junior triatlon Eb szombati napján.

Tizennégy magyar fiatallal a mezőnyben kezdődött el péntek reggel az U23-as és junior triatlon Európa-bajnokság, aminek a törökországi Balikesir ad otthont. A versenyzők közül többen a július első felében megrendezett korosztályos világbajnokságon is rajthoz álltak: akkor a mixváltó érte el a legjobb magyar eredményt (5. hely), míg egyéniben Hóbor Zalán tudott egyedül bejutni a legjobb tízbe (9.).Hóbor Zalán tudott egyedül bejutni a legjobb tízbe (9.).

Az Eb-n ismét szerencsét próbálhatnak a fiatalok, akik már túl is vannak az első akadályon: a junior fiúk között a kettes számú elődöntőben Kovács Gyula első, Hóbor Zalán második lett, míg a hármasban Kropkó Márton a hatodik, az egyesben Soós Gergő Gyula a tizedik helyen ért célba, ezzel pedig mind a négyen bejutottak a szombati fináléba. A junior lányoknál Nádas Nóra Romina ünnepelhetett elődöntő-győzelmet, mögötte Papp Laura nyolcadik lett. Velük együtt a kilencedik Dobi Lili és a tizedik Pusztai Dóra is készülhet a másnapi fináléra.

A magyar U23-as csapat a törökországi Eb-n Forrás: Magyar Triatlon Szövetség

Az U23-asok a felnőttekkel együtt méretik meg magukat, az elődöntőben pedig Kiss Gergely, Dobi Gergő és Dévay Zsombor is tizedik lett a saját elődöntőjében, közülük viszont csak Kiss A-döntős, utóbbi kettő versenyző hajszállal maradt le róla. A női mezőnyben is egy magyar induló vereledte be magát a legjobbak közé: Holánszky Laura (15.) készülhet az A-döntőre, míg Horváth Karolina (17.) és Peszleg Dominika (21.) a B-jelűben fejezi majd be az Eb-t.

A teljes eredménysor ITT böngészhető.

U23

Női: Holánszky Laura, Horváth Karolina Helga, Peszleg Dominika

Férfi: Dévay Zsombor, Dobi Gergő, Kiss Gergely

Junior

Leány: Dobi Lili, Nádas Nóra Romina, Papp Laura Inez, Pusztai Dóra

Fiú: Hóbor Zalán, Kovács Gyula, Kropkó Márton, Soós Gergő Gyula

(Kiemelt képünkön: a magyar junior-különítmény Forrás: Magyar Triatlon Szövetség) 

Legfrissebb hírek

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
3 perce

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
9 perce

Szerbiai tornával készült az U19-es válogatott az Eb-selejtezőre

Magyar válogatott
27 perce

A rekordmeleg miatt módosult a hétvégi versenyek kezdési időpontja az atlétikai vb-n

Atlétika
33 perce

Sportlövő vk: Döntős magyar helyezések

Egyéb egyéni
59 perce

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
1 órája

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
1 órája

Visszavonult a világbajnok kapus

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik