Kosárlabda: szoros vereség az észtektől a B-divíziós U16-os fiú Eb-n

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.08.05. 18:10
Címkék
A Faragó Péter vezette U16-os fiú kosárlabda-válogatott két ponttal kikapott az észt csapattól a romániai Pitestiben zajló B-divíziós korosztályos Európa-bajnokságon.

Miután a magyar csapat pénteken szünnappal indította a romániai B-csoportos U16-os fiú kosárlabda Eb-t, a szombat délutáni, első mérkőzésén azokkal az észtekkel találkozott, akik az első napon 86–55-re legyőzték a briteket.

Faragó Péter együttese nem kezdte jól a mérkőzést: öt perc elteltével 11–7-re vezettek a baltiak. Majd 17–10-re elhúzott ellenfél, viszont a nyitó negyed végére sikerült kettőre lefaragni a hátrányt (16–18). A második etapban aztán ismét inkább az észtek akarata érvényesült, és 14 pontos előnyre tettek szert a nagyszünetig (29–43).

A fordulást követően Rosta Péterrel az élen a mieink jóval nagyobb elánnal folytatták, és a harmadik felvonás kétharmadához érve három pontra zárkóztak fel a magyar fiúk (42–45), a negyed vége azonban az észteknek alakult jobban (46–56). Lukácsi Gábor révén jól indult a záró szakasz (52–56), majd Flasár Zalán is csatlakozott hozzá a pontgyártásban, így hat perccel a vége előtt már csak egy ponttal álltak jobban az észtek (57–58). Sőt, Lukácsi triplájával 62–60-nál már a mieink vezettek; az utolsó két percnek 65–65-ről vágtak neki a felek.

A végjátékból sajnos az észtek jöttek ki jobban, ezzel a magyar válogatott 69–67-re alulmaradt az első meccsén.

A mieink legeredményesebbjeként Rosta Péter és Lukácsi Gábor egyaránt 18-18 ponttal zárt.

Folytatás vasárnap 14:30-tól az ukránok ellen.

B-DIVÍZIÓS U16-OS FIÚ EURÓPA-BAJNOKSÁG, PITESTI (ROMÁNIA)
Csoportkör, B-csoport, második forduló
Magyarország–Észtország 67–69 (16–18, 13–25, 17–13, 21–13)
Magyarország: Lukácsi 18/3, Tallós 4, Hanzély 3/3, Mezőfi 8, Flasár 11. Csere: Fekete-Gál 2, Rosta 18/3, Nyikos -, Szász-Veres 1, Teszárik 2.

(Kiemelt kép forrása: FIBA/MKOSZ)

Legfrissebb hírek

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Soha nem egy emberen múlik, de...

Angol labdarúgás
1 perce

„Összeütköztök vagy nem előzöl" – Norris szerint Verstappen azt csinál, amit csak szeretne

F1
4 órája

Jeges élmények, jeges zuhany – Csinta Samu publicisztikája

Jégkorong
6 órája

A hetedik – Bodnár Tibor jegyzete

Labdarúgó NB II
6 órája

Hétfői sportműsor: három meccs a csúcsligákban, döntő a Puskás–Suzuki-kupán

Birkózás
7 órája

A kiesőjelöltek képtelenek nyerni; újra NB I-es a Kisvárda

E-újság
7 órája

Gary Anderson leget sem veszített a döntőben, megvédte címét Sindelfingenben

Egyéb egyéni
7 órája

Sznúker: Csao vezet, de a világbajnoki cím csak hétfőn talál gazdára

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik