Kajak-kenu: ilyen jól még soha nem szerepeltünk korosztályos vb-n

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.07.09. 19:32
Címkék
Minden idők legeredményesebb korosztályos kajak-kenu világbajnokságán van túl a magyar csapat, amely Auronzóban 44 érmet közte, 25 aranyat érdemelt ki.

A vasárnap délelőtti döntőkben is folytatódott a magyarok sikersorozata az olaszországi Auronzóban rendezett ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokágon.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint Kiss Ágnes, Szegedi Angelina, Csikós Zsóka, illetve a Rugonfalvi-Kiss Janka, Tamási Zsombor alkotta mix páros szállította az aranyérmekkel, míg Kollek Bálint, Juhász István és Opavszky Márk egy-egy ezüsttel gyarapította a magyar éremgyűjteményt – írja az MTI.  

Rugonfalvi-Kiss Janka és Tamási Zsombor párosa is nyert a zárónapon Forrás: kajakkenusport.hu

Kiss harmadik aranyát szerezte, ezúttal ifjúsági C-1 200 méteren diadalmaskodott, az ötszáz páros után, ismét olimpiai számban. 

Ugyancsak harmadik számában nyert Csikós Zsóka, a szolnokiak kiválósága az U23-asok között K-1 500 méteren óriási hajrával az utolsó métereken jött be elsőként, mindössze két századmásodperces előnnyel. Szegedi Angelina az ifjúságiak K-1 500 méteres döntőjében a nap egyik legizgalmasabb fináléjában óriási csatában diadalmaskodott. Az U23-asok mix K-2 500 méteres döntőjében a Rugonfalvi-Kiss Janka és Tamási Zsombor egysége magabiztos pályával, rajt-cél győzelmet aratott. A magyar medálkollekció Opavszky Márk az U23-asok K-1 500 méteren, Juhász István az ifjúsági C-1 500 méteren, és Kollek Bálint ifjúsági K-1 500 méteren szerzett ezüstjével bővült. 

Aztán délután az 5000 méteres döntőkben újabb három magyar éremnek örülhettünk. Nemes Réka győzött az U23-as korosztályban kajak egyesben, ugyanebben a számban az ifjúságiaknál Kaed Ádám ezüstérmes lett, az ifjúsági korosztályban női kenu egyesben pedig Matkovics Lili Sára bronzérmet szerzett. 

Tavaly Szegeden összesen 21 éremmel zárt a magyar utánpótlás-válogatott, amely most

25 arany-, 12 ezüst- és 7 bronzéremmel

nyerte meg az összesített éremtáblázatot. 

(Kiemelt képünkön: Kiss Ágnes Forrás: kajakkenusport.hu)

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
30 perce

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
40 perce

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
56 perce

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
57 perce

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
1 órája

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
1 órája

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik