Kézilabda: tartalmas napok előtt a korosztályos fiúválogatottak

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2023.03.06. 08:52
Címkék
A junior, az ifjúsági és a serdülő fiú kézilabda-válogatott is edzőtáborozik a héten, az összetartások végén pedig mindegyik korosztály felkészülési mérkőzéseken bizonyíthat.

Mindhárom magyar korosztályos fiú kézilabda-válogatottra edzőtábor vár ezen a héten. A junior férfiválogatott komoly feladat előtt áll, ugyanis június második felében kezdődik a német-görög közös rendezésű U21-es világbajnokság, ami a csapat tagjainak az utolsó nagy utánpótlás-próbatétele lesz. Ennek megfelelően gőzerővel készülnek Sótonyi László szövetségi edzővel a fiatalok, a hét második felében pedig fontos állomás vár rájuk, hiszen Siófokon házigazdaként vesz részt a Négy Nemzet-tornán a spanyolokkal, a portugálokkal és a szlovénokkal. U21-es világbajnokság, ami a csapat tagjainak az utolsó nagy utánpótlás-próbatétele lesz. Ennek megfelelően gőzerővel készülnek Sótonyi László szövetségi edzővel a fiatalok, a hét második felében pedig fontos állomás vár rájuk, hiszen Siófokon házigazdaként vesz részt a Négy Nemzet-tornán a spanyolokkal, a portugálokkal és a szlovénokkal. 

A siófoki Négy Nemzet-torna programja:

Március 10., 16:00
Magyarország–Spanyolország
Március 10., 18:00
Portugália–Szlovénia
Március 11., 16:00
Bronzmérkőzés
Március 11., 18:00
Döntő

Az ifjúsági válogatott Gyálon készül a következő napokban, majd a hét második felében Portugáliába utazik, hogy dupla mérkőzést játsszon a házigazdákkal. Kárpáti Krisztián együttese az elmúlt hónapokban kétszer is összecsapott a portugálokkal: a korosztályos Eb-n 24–23-ra győztek a magyar fiatalok, míg az októberi Tiby-kupán egygólos vereség lett a vége; most is szoros meccsek várhatók.

A korosztállyal kapcsolatban fontos hír, hogy a múlt héten kisorsolták a nyári U19-es világbajnokság csoportbeosztását: a magyar együttes Szlovénia, Marokkó és Új-Zéland csapatával került egy négyesbe. 

Az ifjúsági fiú kézilabda-válogatott heti programja:

Március 10.
Portugália–Magyarország
Március 11.
Portugália–Magyarország

A serdülő fiúk az első nemzetközi tornájukon vettek részt tavaly decemberben, a lengyelországi Olimpiai Reménységek Versenyét hibátlan mérleggel nyerték meg Szabó Levente szövetségi edző irányításával a játékosok. A győzelmi szériát Románia korosztályos csapata ellen hosszabbíthatják meg, akikkel Mátraházán csapnak össze kétszer.

A serdülő fiú kézilabda-válogatott heti programja:

Március 10., 16:00
Magyarország–Románia
Március 11., 15:00
Magyarország–Románia

(A kiemelt képen: a magyar junior férfi kézilabda-válogatott / Forrás: MKSZ)

Legfrissebb hírek

Nagelsmann távozik a német válogatott kispadjáról – hivatalos

Foci vb 2026
13 perce

A KIMBA első fokon pert nyert a Csepeli Birkózó Club ellen

Birkózás
18 perce

Brazília és Hollandia vívta minden idők egyik legdurvább világbajnoki meccsét – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
20 perce

Kosárlabda vb-selejtező: a mieink szerint a nyomás a finneken lesz

Kosárlabda
23 perce

Százezer néző, telt házas döntő – és 55 év feledés

Foci vb 2026
24 perce

Megvan a Ferencváros El-selejtezős kerete, meglepő kimaradók

Európa-liga
36 perce

Jön a Kincsem Park legfontosabb hétvégéje, a Derby és a Divat Fesztivál

Egyéb egyéni
48 perce

A vb egyik legjobb öltözői beszédét tartotta az USA kapitánya – videó

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik