Műkorcsolya: Zsembery Katinka csak a következő feladatra fókuszál

Nagy Dániel utanpotlassport.huNagy Dániel utanpotlassport.hu
2023.02.01. 21:15
Címkék
A téli EYOF hetedik helyén végző műkorcsolyázó, Zsembery Katinka nyilatkozott a kezdetekről, élete legjobb programjáról, szokatlan hobbijáról és a céljairól az Utánpótlássportnak.

A múlt hét végén befejeződő olaszországi téli EYOF-on (európai ifjúsági olimpiai fesztivál) magyar szemszögből elsősorban a remeklő, összesen hét érmet szerző rövid pályás gyorskorcsolyázók, illetve az utolsó napon bravúros versenyzéssel szuperóriás-műlesiklásban diadalmaskodó alpesi síző, Bányai Attila került, ám rajtuk kívül is akadtak kiemelendő produkciók a multisporteseményen.téli EYOF-on (európai ifjúsági olimpiai fesztivál) magyar szemszögből elsősorban a remeklő, összesen hét érmet szerző rövid pályás gyorskorcsolyázók, illetve az utolsó napon bravúros versenyzéssel szuperóriás-műlesiklásban diadalmaskodó alpesi síző, Bányai Attila került, ám rajtuk kívül is akadtak kiemelendő produkciók a multisporteseményen.

Ilyen a műkorcsolyázók között egyetlen magyar versenyzőként induló Zsembery Katinkáé is, aki a rövid, majd a szabad programjára is egyéni csúcsot érő pontszámot kapott, így pályafutása eddigi legjobb teljesítményével szerezte meg az előkelő hetedik helyet a harmincfős mezőnyben.

„Már három évesen is elég energikus voltam, akkor vitt le anyukám a jégpályára, hátha sikerült lefárasztani engem. Nem kellett sok, hogy megragadjak; elsősorban az tetszett, hogy művészi sportágról van szó, imádok előadni, szeretem a kreativitást, ezek pedig mind egyesülnek a műkorcsolyában – emlékszik vissza a kezdetekre a Vasas SC 15 esztendős sportolója. – Kisebb koromban, nyolc-kilenc évesen már kaptam olyan elismerő visszajelzéseket, amik rengeteget segítettek a továbbiakban. Az elmúlt hónapokra sem panaszkodhatok, több fontos versenyen is dobogón végeztem, mint például a budapesti Négy Nemzet-tornán, ám a bemutatóim mindig hagytak kívánnivalót maguk után.

Az EYOF-on sikerült először hibátlan rövid programot futnom, és a kűr is remekül sikerült; szerintem ebben óriási szerepe volt a szurkolóknak, akik segítségével kevésbé stresszeltem, átlendítettek az akadályokon. Eddigi pályafutásom legnagyobb sikereként tekintek az olaszországi versenyre. A kabalám, sőt példaképem a Verdák című animációs filmből Villám McQueen, akinek a jelmondata: »Én, a sebesség!« Nagyon tetszett, hogy így motiválja magát, és mint karakter is teljesen azonosulni tudok vele; ez az oka, hogy az eredményhirdetésnél matchbox-változatban ott volt a kezemben.”
Zsembery Katinka (balra) kezében a miniatűr Villám McQueennel, mellette edzője, Tokaji-Kulcsár Zsófia(Forrás: MOB Média)

A fiatal a műkorcsolyán kívül is bővelkedik kreatív hobbikban.

„Nagyon nyitott vagyok, szeretek kipróbálni új dolgokat – imádok festeni, rajzolni, zenét hallgatni, videót szerkeszteni. Ami talán meglepőbb, hogy szabadidőmben rengeteg joggal kapcsolatos könyvet olvasok, sőt még a magyar alaptörvényt is; tudom, ez nem szokványos, de ügyvéd szeretnék lenni a jövőben, így szívesen bújom ezeket a köteteket. Persze, a kori terén is vannak céljaim: Eb-re és vb-re kijutni csodálatos lenne, de az utóbbi időben nem szeretek hosszútávra tervezni, igyekszem csak a következő lépcsőfokra koncentrálni.”

(A kiemelt kép forrása: MOB Média)

Legfrissebb hírek

Ott van! – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
2 órája

Vasárnapi sportműsor: három NB I-es meccs, Borussia Dortmund–FTC a női kézi BL-ben, Arsenal–Manchester City Ligakupa-döntő

Minden más foci
2 órája

Nyíregyházi bravúr: rangadót nyert a Szpari a DVTK ellen; Hiába Kerkez Milos fifikás gólja, kikapott a Liverpool Brightonban

E-újság
3 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
3 órája

Ligue 1: a PSG kiütötte a Nice-t, és újra vezeti a francia bajnokság tabelláját

Francia labdarúgás
3 órája

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
4 órája

Világcsúcs, de nem Duplantistól – ez történt a fedett pályás vb 2. estéjén

Atlétika
4 órája
Ezek is érdekelhetik