Röplabda: Eb-selejtezőn szerepel az U17-es fiúválogatott

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2023.01.03. 19:38
Címkék
Csütörtöktől Eb-selejtezőn vesz részt Szlovéniában az U17-es fiú röplabda-válogatott.

Az U17-es fiú röplabda-válogatott két keretre van osztva. Az A jelű csapat december 12-e óta kisebb megszakításokkal jelenleg is Dabason készül a január 5-7. közötti maribori MEVZA-tornára, amelyre szerdán utazik el a csapat – számol be a hunvolley.hu.hunvolley.hu.

Az Eb-selejtező első fordulójának megfelelő eseményen nyolc ország vesz részt,

Bodonyi Ákos együttese Csehországgal, Ausztriával és Horvátországgal került egy csoportba,

a másik négyesben Szlovénia, Szlovákia, Izrael és Ciprus szerepel. A tornagyőztes automatikusan kijut a kontinensviadalra, a 2–5. helyezettek pedig a második selejtezőfordulóba kerülnek, ahonnan még kivívhatják az Eb-részvételt.

„Az elmúlt három hétben igyekeztünk megtalálni a leginkább ütőképes szerkezetet – mondta a hunvolley.hu-nak Bodonyi Ákos. – Reményeim szerint megfelelő színvonalú játékkal eredményes szereplés elé nézhetünk. Motivációban nem lesz hiány. Hajrá, Magyarország!”

Az U17-es A-válogatott kerete: Csepcsényi Máté (DSE Röplabda Akadémia), Cserép Tamás (DSE Röplabda Akadémia), Dobos Bertalan (Kaposvári Röplabda Akadémia), Fitor Patrick (Szegedi RSE), Molnár Tamás (Dág KSE), Németh Áron (Pénzügyőr SE), Nyirák Martin (Dág KSE), Orosz Péter (MÁV Előre Akadémia), Péter Arnold (MÁV Előre Akadémia), Pongó Zalán (Dág KSE), Sturm Levente (MÁV Előre Akadémia), Szepesi Máté (Szegedi RSE), Tamási Milán (Lőrinc 2000 SE), Zsoldos Péter (MÁV Előre Akadémia). Szakmai stáb: Bodonyi Ákos (vezetőedző), Bartal Gergely (edző), Demeter András (statisztikus), Árpás Géza (masszőr), Kamen-Juhos Ildikó (technikai vezető), Koltai Csanád (csapatvezető).
A csapat mérkőzései
Január 5., csütörtök:

09:00 Magyarország–Csehország
16:30 Magyarország–Horvátország
Január 6., péntek:
09:00 Magyarország–Ausztria
16:30/19:00 elődöntő/5-8. helyért
Január 7., szombat:
10:00, 12:30, 14:30, 17:00 helyosztók

(Kiemelt kép forrása: hunvolley.hu)
 

Legfrissebb hírek

Mindenki a szerbek elleni meccset várja

Kézilabda
3 perce

Pogacar bukott, felállt és életében először megnyerte a Sanremót

Kerékpár
11 perce

Dénes Eszter és Péni István győzött a BHSE-kupa első napján az összetett puskaszámban

Egyéb egyéni
19 perce

Női kézilabda BL: Debrecen–Odense

Kézilabda
19 perce

A Cremonese 15 forduló után újra bajnokit tudott nyerni

Olasz labdarúgás
24 perce

Bartucz László mindenképpen külföldön folytatná pályafutását

Kézilabda
25 perce

Négyet vágott az Unionnak a Bayern; hatgólos döntetlen a Rajna-menti derbin

Német labdarúgás
26 perce

Superliga: Csíkszereda–Farul

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik