Gyorskorcsolya: az évad legfontosabb versenyei jönnek a junioroknak

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2023.01.30. 20:41
Címkék
A junior gyorskorcsolya-válogatott a következő hetekben Inzellben vesz részt az évad legfontosabb megméretésein: a fiatalok előbb a korosztályos világkupa-sorozat utolsó állomásán, majd a világbajnokságon állnak rajthoz.

November végén és december elején rendezték meg a finnországi Seinäjokiban a juniorkorú gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának első és második állomását: az egymást követő hétvégéken öt magyar fiatal (Bödei Bálint és Sipos János, illetve Füzesy Ilka, Vancsó Rebeka és Bíró Hanna) is jégre állt, akik közül a lányoknál mindkétszer Bíró érte el a legelőkelőbb helyezseket, míg a fiúknál Bödei bizonyult a csapat legjobbjának. Fontos megjegyezni, hogy a viadalok utáni értékelőjében a vezetőedző Kóti Gábor hangsúlyozta, hogy Vancsó 15, Sipos pedig 16 esztendősen tudott helytállni az idősebbek között.Bödei Bálint és Sipos János, illetve Füzesy IlkaVancsó Rebeka és Bíró Hanna) is jégre állt, akik közül a lányoknál mindkétszer Bíró érte el a legelőkelőbb helyezseket, míg a fiúknál Bödei bizonyult a csapat legjobbjának. Fontos megjegyezni, hogy a viadalok utáni értékelőjében a vezetőedző Kóti Gábor hangsúlyozta, hogy Vancsó 15, Sipos pedig 16 esztendősen tudott helytállni az idősebbek között.

A fiatalok az azóta eltelt időben sem pihentek, 2022 végén a korosztályos országos bajnokságon húztak korcsolyát, majd Füzesy és Bödei a januári Universiadén (ami az egyetemisták világversenye) is bizonyíthatott. Érdekesség, hogy az ob-n nem mindegyik válogatott versenyző tudott nyerni, mivel Vancsót Palakovics Fanni, Sipost pedig Lukács Soma múlta felül a kategóriájában.

A következő két hétvégén rendezik az évad legfontosabb korosztályos gyorskorcsolyaversenyeit: a fiatalok a németországi Inzellben gyűlnek össze, hogy előbb a junior világkupa-sorozat harmadik, egyben utolsó állomásán mérjék össze a tudásukat. A sportolók azonban maradnak a helyszínen, február 10. és 12. között ugyanis a korosztály világbajnokságának is otthont ad a felső-bajorországi város.

A vb-t tavaly az ausztriai Innsbruck rendezte meg, az akkori magyar csapatból pedig Füzesy, Bödei és Vancsó idén is elindulhat; előbbi kettő az utolsó korosztályos világbajnokságán.

(A kiemelt képen: a magyar junior gyorskorcsolya-válogatott / Forrás: MOKSZ)

Legfrissebb hírek

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
6 perce

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
11 perce

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
12 perce

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
25 perce

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
28 perce

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
49 perce

Úszó Eb: döntős a 4x100-as női gyorsváltó és Jackl Vivien is 400 vegyesen

Úszás
53 perce

Guzi Blanka: Tökéletlenül lett nekem teljes ez az Eb

Egyéb egyéni
1 órája