Kosár: a szekszárdi serdülő lányok a legjobb négy közé vágynak

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
2022.11.22. 20:40
Címkék
A Harsányi Mária vezette szekszárdi U14-es lányok veretlenül vezetik csoportjukat a korosztályos bajnokságban, többek között a Soproni Darazsak Sportakadémiát és az NKA Pécset is legyőzve. A vezetőedzőt kérdeztük a kiváló forma hátteréről, illetve a célokról.

A szekszárdi kosaras utánpótlás legfőbb sikerkovácsa, Harsányi Mária évről évre neveli ki a nagyobbnál nagyobb tehetségeket, akik közül mostanra egyre többen az Atomerőmű KSC felnőttcsapatában is megállják a helyüket. Például a korábbi tanítványai közül a 19 éves Miklós Melinda – egyedüli utánpótláskorúként – már a felnőttválogatottba is beverekedte magát. A tavasszal MKOSZ-életműdíjjal kitüntetett szakember jelenleg a serdülő lányokat irányítja a kék-fehéreknél, méghozzá rendkívül sikeresen: az eddigiekben hét meccsből hetet megnyert együttesével, és vezeti a korosztályos bajnokság felsőházának nyugati csoportját. A győzelmi széria legutóbbi két találkozóján a Tolna megyeiek a Soproni Darazsak Sportakadémia és az NKA Pécs csapatát is simán verték.Harsányi Mária évről évre neveli ki a nagyobbnál nagyobb tehetségeket, akik közül mostanra egyre többen az Atomerőmű KSC felnőttcsapatában is megállják a helyüket. Például a korábbi tanítványai közül a 19 éves Miklós Melinda – egyedüli utánpótláskorúként – már a felnőttválogatottba is beverekedte magát. A tavasszal MKOSZ-életműdíjjal kitüntetett szakember jelenleg a serdülő lányokat irányítja a kék-fehéreknél, méghozzá rendkívül sikeresen: az eddigiekben hét meccsből hetet megnyert együttesével, és vezeti a korosztályos bajnokság felsőházának nyugati csoportját. A győzelmi széria legutóbbi két találkozóján a Tolna megyeiek a Soproni Darazsak Sportakadémia és az NKA Pécs csapatát is simán verték.

„Már az előző évadban is sikerült kiharcolnunk az országos döntőbe jutást a lányokkal, mindezt úgy, hogy a csapat nagy részét elsőéves serdülők alkották – kezdte Harsányi Mária az Utánpótlássportnak. – Akkor már a legjobb nyolcba jutás és végül a nyolcadik hely is bravúrnak számított, de bíztam benne, hogy mostani szezonban jóval többre leszünk hivatottak, előzetesen

a legjobb négy közé kerülést tűztük ki célul.

Ugyanakkor ezt korántsem lesz egyszerű kivívni, mivel a keleti csoport egyelőre erősebbnek néz ki a miénknél, a Csata ott veretlenül áll az élen, emellett a BEAC, a DVTK és a Vasas is nagy riválisnak ígérkezik majd tavasszal, de persze mindent meg fogunk tenni, hogy elérjük végül az áhított célt.”

A Szekszárd legeredményesebb játékosaként Hencsik Adrienn szüntelenül szórja a pontokat: az eddigi hét meccsen 30,1 pontot átlagolt, ezzel a legjobb a korosztályában.

„Rengeteg dolgozom a lányokkal, akikkel mostanra abszolút összecsiszolódtunk, ők is megszokták az én stílusomat, és tisztában vannak vele, kitől mit várok el – mondta Harsányi. – A sorsolás úgy alakult, hogy az elmúlt három hétvégén például nem volt meccsünk, de ez idő alatt sem álltunk le a munkával, szombatonként kint atleitzáltunk, próbáljuk ebből az időszakból is a legtöbbet kihozni, fizikailag minél többet fejlődni. Nagyon nagy hangsúlyt fektetünk az agresszív, kemény védekezésre, amivel szerencsére sokszor sikerül megfojtani az ellenfelek játékát. Összességében eddig rendkívül egységes képet fest a csapat. Bízom a hasonló folytatásban.”

(Kiemelt kép forrása: Atomerőmű-KSC Szekszárd)

Legfrissebb hírek

Hiába vezetett a Kazincbarcika, szép gólokkal fordított az ETO FC

Labdarúgó NB I
2 perce

Soványka siker a Rayo ellen, hétpontosra hízott a Barca előnye

Spanyol labdarúgás
27 perce

Nebel duplájával szerezte meg a három pontot a Mainz a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
53 perce

Sorozatban negyedik meccsén sem kapott szabályos gólt az Eszék

Minden más foci
57 perce

Tekvandó: a Vasas SC és a Fanatics volt az ORV legjobbja

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai Dominikkal a rajtban, történelmi csúccsal ért véget a Vivicittá

Atlétika
1 órája

Folytatódott a Spurs mélyrepülése, közvetlen riválistól kapott ki

Angol labdarúgás
1 órája

Férfi kézi: Szerbiával játszik a magyar válogatott a vb-szereplés kiharcolásáért

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik