Kézi: hibátlanul kezdett az élvonalban a PLER U18-as és U20-as csapata

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.10.06. 21:02
Címkék
Fergeteges formában kezdte a PLER-Budapest U18-as és U20-as élvonalbeli kézilabdacsapata a 2022/23-as évadot: a fővárosi klub legidősebb utánpótlásgárdái egyaránt százszázalékos teljesítménnyel, összesen tizenegy győzelmet szerezve állnak a bajnokságuk legjobbjai között.

Domináns teljesítmény jellemzi a PLER-Budapest kézilabdacsapatának két legidősebb korosztályos együttesét, amely az őszi szezon kezdete óta nem talál legyőzőre az első osztályú fiúbajnokság Keleti csoportjában. Az U18-asok ötből öt, az U20-asok hatból hat sikerrel startoltak; az idősebbek – messze a legtöbb gólt, 267-et szerezve – a tabella első helyéről várják a hóvégi folytatást, míg a serdülők az eddig szintén hibátlan Ferencvárost követik, eggyel kevesebb meccset játszva. A remek forma kapcsán az ifik vezetőedzője, Császár Ferenc elégedetten nyilatkozott az Utánpótlássportnak.Császár Ferenc elégedetten nyilatkozott az Utánpótlássportnak.

Dévényi Róbert az U20-as csapat egyik alapembere Forrás: PLER-Budapest (archív)
Dévényi Róbert az U20-as csapat egyik alapembere Forrás: PLER-Budapest (archív)

Dévényi Róbert az U20-as csapat egyik alapembere  •  Forrás: PLER-Budapest (archív)

„Konkrét célokat nem határoztunk meg az évad előtt, a legfőbb, hogy a fiatalok minél többet fejlődjenek egyénileg, csapatszinten, technikaliag és taktikailag, hogy a végén a lehetőlegnagyobb számban kössenek ki játékosok a felnőttek között – kezdi a szakember. – Ettől függetlenül természetesen remélem, hogy ez a folyamat minél jobb eredménnyel párosul, de ezt majd később érdemes értékelni. Haladunk lépésről lépésre. Nagyon jól sikerült a felkészülésünk, remek fizikai állapotban vannak a srácok, ez az egyik kulcsa a jó szezonkezdetnek. A srácok emellett rendkívül motiváltak, az előző szezonban második helyen végző U20-as együttesünkből (a csapat az ifibajnokság júniusi döntőjében, az utolsó másodpercig szoros meccsen egy góllal maradt alul az Agrofeed ETO UNI Győr ellen – A szerk.) még ki nem öregedő kézisek vissza akarnak jutni a fináléba.”

Az U18-asok vezetője, Tamás Ádám hasonlóan pozitív hangnemben beszél a játékosairól, akikkel kapcsolatban nem csak a tudást, hanem az emberi tényezőket is kiemeli.

„A fiatalok már megfogalmazták az öltözőben, hogy tavasszal be akarnak jutni a legjobb négy közé – én erre azt mondom, hogy félévkor térjünk rá vissza – mondja Tamás. – Van a célnak realitása, de ezért rengeteget kell még dolgozni. Főként 2006-os játékosokból áll a keretünk, néhány 2005-össel megfűszerezve; megfelelő egyveleget alkotnak a srácok, családias hangulat uralkodik a csapaton belül, a fiatalok egymásért is küzdenek, példaértékű módon. Hozzátenném, hogy a korábbi edzőik is remek munkát végeztek, ez látszódik a fiúkon. Hangsúlyosklubnál az is, hogy főként a saját nevelésű játékosainkat helyezzük előtérbe, rájuk támaszkodunk. Én elsősorban az U20-as korosztályra készítem fel a fiatalokat, igyekszem mankót adni nekik, amivel remélhetőleg minél tovább tudnak lépkedni. A klubunkban jelenleg az NB I/B a csúcs, az első csapatunk a másodosztályban vitézkedik, eredményesen; a tehetségeink számára egyenes az út a nagyok közé, sokakban ott a potenciál, hogy a jövőben a felnőttélvonalban szerepeljenek.”

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
6 órája

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a ferencvárosi kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
6 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
6 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
6 órája

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
6 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
6 órája

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik