Kosár: sima sikerrel negyeddöntőben a magyar lányok az U17-es vb-n

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.07.13. 19:18
Címkék
A Völgyi Péter vezette U17-es leány kosárlabda-válogatott magabiztosan verte az argentinokat a legjobb 16 között a hazai rendezésű korosztályos világbajnokságon. A kanadai csapat következik a negyeddöntőben.

Az A-csoportot veretlenül első helyen záró magyar válogatott a B jelűkvartett negyedikjével, Argentínával találkozott a szerdai nyolcaddöntőben a Debrecenben zajló U17-es leány kosárlabda-világbajnokságon.

Toman Petravezérletével kiválóan kezdtek a mieink, bő két perc után már már 7–2-re vezetett a hazai együttes. Aválogatott első tíz pontjából nyolcat is a csapatkapitány Toman szerzett (10–4). Ezután bár az argentinok egy pontra is felzárkóztak (10–9), az előnyt nem adták ki a kezükből a magyar lányok.Kastl Dóra– rövid időn belül– két duplát is értékesített, így újra elhúztakVölgyi Pétertanítványai (16–9).Kádár Orsolyaközelije után pedig már tíz felett járt a különbség (20–11).Végül 22–13-alfejeződött beaz első negyed.

Az argentinok legyőzésével negyeddöntős a magyar válogatott (fehérben) a debreceni U17-es leány-vb-n Forrás: FIBA.Basketball
Az argentinok legyőzésével negyeddöntős a magyar válogatott (fehérben) a debreceni U17-es leány-vb-n Forrás: FIBA.Basketball

Az argentinok sima legyőzésével negyeddöntős az Aho Tyrával (fehérben) felálló magyar válogatott a debreceni U17-es leány-vb-n  •  Forrás: FIBA.Basketball

A második etapbanGábor Lilinyitotta a magyar ponttermést, aki a betörése után egészen a gyűrűig vitte, és faulttal együtt volt eredményes (25–15). A következő periódusban a mieink stabilan őrizték vezetésüket,aztán a tíz pont körüli differenciáról végül a magyar csapat lépett el előbbAlbert Szidóniatriplájával (30–16).A negyed derekánBajzáth Liliis beszállt a pontgyártásba, előbb bedobott egy közelit, majd gólpasszával Albertet hozta helyzetbe (35–20). Ekkor abszolútToman Petráékdominálták a játékot, ésGábor Liliújabb ziccerével már elérte a húszat is a differencia (44–24). Ebből az első félidő végén ugyan kicsit lefaragtak az argentinok, de így is magabiztos előny tudatában vonulhatott az öltözőbe a magyar alakulat (44–28).

A fordulást követően továbbra is a Völgyi-csapat játszott fölényben, ám a remek támadójáték mellett ezúttal már még szigorúbb védekezéssel. (A dél-amerikaiak mindössze nyolc pontot szereztek a harmadik felvonásban.)Strausz Edinakosara nyitotta a második félidőt, majd Toman és Kastl is betalált (51–30). Az imént említett Csatás trió (Strausz-Toman-Kastl) ezután is felváltva szórta a pontokat, minek köszönhetően már a harmincat is majdnemátlépte a magyar fór (62–34).Őrsi Katahárompontosa után 65–36-ról rajtolt a záró szakasz.

Gábor Liliremeklésével – közte öt pontjával– indult a negyedik negyed (70–44). Az utolsó percekben aztánJánosi Virágkettő,Őrsi Kataegy triplát is behintett, így alakult ki a 82–53-as végeredmény a magyar válogatott javára. A mieink, illetve az egész mezőny legjobbjakéntToman Petra21 pontig, illetve 27-es VAL-mutatóig jutott.

A pénteken17:30-tól kezdődőd negyeddöntőben– az új-zélandiakat simán legyőző– kanadai válogatottal találkoznak a magyar lányok.

U17-ES LEÁNY-VILÁGBAJNOKSÁG (DEBRECEN)
NYOLCADDÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–ARGENTÍNA 82–53 (22–13, 22–15, 21–8, 17–17)
Magyarország: Aho -, Dobó 4, Toman 21/9, Kastl 8, Strausz 9. Csere: Albert 7/3, Bajzáth 2, Gábor 10/3, Kádár 6, Jánosi 7/6, Örsi 8/6, Papp -. Szövetségi edző: Völgyi Péter.

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Bondárék a második fordulóban búcsúztak Monterreyben

Tenisz
1 perce

RG-vb: Lovász Luca 17. lett labdával

Egyéb egyéni
20 perce

Borbély Balázs: Úgy kell játszani, hogy a bécsi meccsre is maradjon esély

Európa-konferencialiga
39 perce

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
7 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
7 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
7 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
7 órája
Ezek is érdekelhetik