Birkózás: az előzetes terveknél is jobban halad Szőke Alex felépülése

Vágólapra másolva!
2022.03.04. 19:32
Címkék
A decemberi vállműtéte után remekül halad a 22 éves, felnőttvilágbajnoki ezüstérmes, olimpiai ötödik helyezett kötöttfogású birkózó, Szőke Alex (97 kg) rehabilitációja, aki – az elmondása szerint – közel százszázalékos állapotban lehet majd az egy hónap múlva esedékes budapesti felnőtt Eb-n.

Még karácsony előtt, december 22-én műtötték megSzőke Alex sérült vállát, és a beavatkozás miatt kérdésessé vált az ESMTK kötöttfogású birkózójának szereplésea március 28. és április 3. közötti, budapesti felnőtt Európa-bajnokságon. A 2021-ben a 97 kilósok mezőnyében felnőttvilágbajnoki ezüstérmet és olimpiai ötödik helyet szerző Szőke január közepén a szövetség honlapján ígyfogalmazott a felépüléséről.Még karácsony előtt, december 22-én műtötték megSzőke Alex sérült vállát, és a beavatkozás miatt kérdésessé vált az ESMTK kötöttfogású birkózójának szereplésea március 28. és április 3. közötti, budapesti felnőtt Európa-bajnokságon. A 2021-ben a 97 kilósok mezőnyében felnőttvilágbajnoki ezüstérmet és olimpiai ötödik helyet szerző Szőke január közepén a szövetség honlapján ígyfogalmazott a felépüléséről.

Szőke Alex Forrás: UWW
Szőke Alex Forrás: UWW

Jól halad Szőke Alex felépülése  •  Forrás: UWW

„Ha minden jól megy, február közepén ismét edzésbe állhatok, és ha igazán ütőképes formába tudok lendülni, elindulok az Európa-bajnokságon. Erre jelenleg ötven százalék esélyt látok”– vélekedett korábban Alex.

Adódik a kérdés: mi a helyzet jelenleg? Vajon láthatjuk-ea fiatal kiválóságot egy hónap múlva a BOK-csarnokban?

„Szerencsére nagyon jól halad a felépülésem, még a vártnál is jobb ütemben javul a vállam. Bár még mindig nem végezhetek maximális intenzitású munkát, de napról napra egyre jobb erőben érzem magam. Ha ugyanígy tudom folytatni a felkészülést, közel százszázalékos állapotban vághatok neki az Eb-nek"– nyilatkozta Szőke az Utánpótlássportnak.

A sérülés, majd a műtét miatt közel két hónapig nem birkózhatott, azonban úgy érzi, jól kihasználta azt az időszakot is. A tavalyi igencsak sűrű és eredményes esztendő után újult erővel, mentálisan feltöltődve tért vissza.

„A hazai rendezésű Európa-bajnokság mindig hatalmas motiváció, semmi esetre sem szeretném kihagyni, hiszen nem sokszor adatik ilyen lehetőség egy sportoló életében. Ugyanakkor türelmesnek is kell lennem a vállammal, nem szabad siettetni a rehabilitációt, mert sokkal rosszabb lenne, ha emiattvéletlenül rásérülnék. Fokozatosan adagoljuk a terhelést, és ez eddig remekül bevált."

Egyéb korosztályos hírekBIRKÓZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Majdnem kétméteres osztrák csatárt igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
17 perce

ANK: megvan az első finalista – Szalahék kikaptak

Minden más foci
38 perce

A DVTK-nak nem volt esélye a Zaragoza ellen a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
43 perce

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
48 perce

A Ferencváros hatgólos idegenbeli győzelemmel előzte meg a Debrecent a tabellán

Kézilabda
53 perce

Férfi röpi: venezuelai válogatott center érkezett Kaposvárra

Röplabda
1 órája

Egy pontot szerzett a MÁV Előre a férfi röplabda Közép-európai Liga zágrábi meccsén

Röplabda
1 órája

Erste Liga: három mérkőzésre szóló eltiltást kapott a csíkszeredai Nicholas Ritchie

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik