„Rendhagyó, de eredményes olimpiát láthattunk” – dr. Toman József

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2021.09.27. 14:32
Címkék
Az Egy nap az utánpótlásért elnevezésű eseményen a válogatott kereteket ellátó szolgálat vezető sportorvosa, dr. Toman József többek között a koronavírus sportra gyakorolt hatásairól és a doppingról tartott előadást.

Szeptember második felében a Lurdy Ház Rendezvényközpontja adott otthont az Utánpótlássport szerkesztősége által szervezett, tizenegyedik Egy nap az utánpótlásért című konferenciának. A Mit üzen Tokió? alcímű esemény az idei olimpiai játékokat helyezte középpontba, amelyet több nézőpontból, színes programok segítségével vizsgált.

 

Fotó: MOB
Fotó: MOB

Dr. Toman József szerint több szempontból is eredményes volt az olimpia • Fotó: MOB

 

A programpontok között az érdeklődők találhattak sportolókkal folytatott pódiumbeszélgetéseket, illetve sportvezetők, szakemberek előadásait is; utóbbi kategóriába tartozott dr. Toman József, a válogatott kereteket ellátó személyzet vezető sportorvosa, aki– hasonlóan a többi prezentációhoz– sajátos szemszögből közelítette meg a nyári világeseményt.

Illetve nem csak azt, ugyanis a sportorvos előadásának eleje az olimpiát megelőző időszakról szólt, nem meglepő módon: a koronavírus a játékok összes résztvevőjének megnehezítette a dolgát, és ez hatványozottan igaz az egészségügyben dolgozó szakemberekre, akikre extra teher hárult. Számukraa munka – a koronavírus miatt is – jóval július előtt elkezdődött.

 

A sportorvos előadásának központi témája volt a koronavírus
A sportorvos előadásának központi témája volt a koronavírus

A sportorvos előadásának központi témája volt a koronavírus

 

„Rendkívül nehéz volt, hogy a lehető legnagyobb biztonságban tudjuk a sportolókat, és hogy ne rakjunk rájuk olyan plusz terheket, amikkel a felkészülést nehezítjük meg. Ez mindenkinek új szituáció volt, ennek ellenére egy eredményes olimpiáról beszélhetünk” – mondta Toman.

A sportorvos prezentációjában tehát előtérben volt a koronavírus témája, annak a sportra gyakorolt hatása; még azt is megtudhattuk, melyik nemzet milyen módon szervezte meg a tokiói kvótások beoltását.Ha sport és egészségügy, akkor a dopping sem maradhatott ki a sorból, amellyel kapcsolatban rengeteg hasznos információt kaptak a jelenlévők.

A következő időszakkal kapcsolatban Toman az aggályait fejezte ki: véleménye szerint a koronavírussal még jó ideig együtt kell élnünk, ez a sportolók esetében minden bizonnyal a párizsi olimpiára való felkészülést is meg fogja nehezíteni, ezért az orvos az együttműködés fontosságát is hangsúlyozta. Az előadás utolsó harmadában a sportorvos a tokiói tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal, helyszínen készített fotókkal illusztrálva.

Legfrissebb hírek

Öttusa: Képesek még fokozni a teljesítményüket a versenyzőink – Belák János

Egyéb egyéni
10 perce

Négy magyar induló a vadvízi kajak-kenu világbajnokságon

Kajak-kenu
35 perce

Kisfaludy Anett: Egy csoda jutott nekünk erre az idényre

Kézilabda
39 perce

Béres Gergely: Hamar helyre rakjuk a történteket

Vízilabda
48 perce

Koeman szerint a hollandok bárkivel felvehetik a versenyt a vb-n

Foci vb 2026
59 perce

Ajkáról érkezik kapus Kecskemétre a távozó Varga Bence helyére

Labdarúgó NB II
1 órája

Iskolákban is megünneplik a fair play világnapját

Egyéb egyéni
1 órája

Ancelotti: Csak Neymaron múlik, mennyit játszik a vb-n

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik