Tenisz: a junior US Open-győztes, cseh Forejtek nagy sorozata

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2019.10.19. 13:32
Címkék
A cseh Jonáš Forejtek nem véletlenül vezeti a junior fiúk világranglistáját. A 18 éves teniszező megnyerte a fiatalok US Openjét, majd a Davis-kupában a felnőttek között bizonyított.

forejtek ITF
forejtek ITF

Forrás: ITF

forejtek ITF
forejtek ITF

 •  Forrás: ITF

Év elején már lehetett sejteni, hogy a cseh Jonáš Forejtekkel számolni kell a fiú junior Grand Slam-tornákon. A 18 éves teniszező az Ausztrál Openen egyesben három körig jutott – a másodikban éppen Makk Pétert ejtette ki –, párosban azonban honfitársával, Dalibor Svrcinával megnyerték a tornát. A Roland Garroson nem alkotott maradandót a cseh fiú, szintén a harmadik meccsén bukott, majd Wimbledonban az első körben kiszállt. Talán azért is, hogy a párosra koncentráljon, hiszen ezúttal egy másik honfitárssal, Jirí Leheckával hódította el a serleget.

Az egyes siker sem váratott magára sokáig. A US Openen remek formában játszva, többek között Makkon is túljutva érkezett a döntőbe, ahol szoros, elveszített első szett után 6:0, 6:2-re intézte el az amerikai Emilio Navát. A US Open után egy hetet sem pihent, máris pályára lépett a cseh felnőttválogatottban. A Davis-kupában a bosnyákok két rutinos játékosát, Basicsot és Brkicset is felülmúlta, ezzel nagyban hozzájárulva a csehek győzelméhez. A héten a fedett pályás szereplését is megkezdte. A németországi Ismaningban rendezett tornát sikerrel indította a felnőttek között, azonban a második körben az olasz Napolitano meggátolta abban, hogy zsinórban a tizedik győzelmét is megszerezze.

Forejtek így sem panaszkodhat eddigi teljesítményére, ráadásul 2578.75 pontjával vezeti a junior fiúk világranglistáját. A második a junior Wimbledon-győztes japán Mocsizuki, a harmadik a junior Roland Garros-bajnok, a még csak 16 éves dán Rune.

További korosztályos hírek TENISZBEN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Unahi és Brahim Díaz vezérletével Marokkó lenyomta Kanadát

Foci vb 2026
18 perce

Eldőlt! Rahimi lezárja a meccset, Marokkó 3–0-s sikerrel lép tovább, Kanada búcsúzik!

Foci vb 2026
19 perce

Anthony Taylor kapta a Portugália–Spanyolország rangadót

Foci vb 2026
32 perce

Unahi ismét betalált, eldőlt?

Foci vb 2026
33 perce

Marokkó ezzel a góllal szerezte meg a vezetést – videó

Foci vb 2026
42 perce

Szijártó Zétény negyedik lett a szebeni kerékpáros körverseny első félszakaszán

Kerékpár
1 órája

Szabadrúgás-variáció után vezet Marokkó!

Foci vb 2026
1 órája

Tour de France: meglepetésre Vingegaard nyerte a csapatidőfutamot Ganna előtt

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik