Labdarúgás: szerdán 18 órakor itthon kezd az MTK az ifi BL-ben

P. K. utanpotlassport.huP. K. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.10.01. 16:56
Címkék
A héten a bajnoki ág küzdelmei is megkezdődnek az első számú, ifjúsági labdarúgó klubsorozatban, az UEFA Ifjúsági Ligában, közismert nevén az ifjúsági Bajnokok Ligájában. Az U19-es bajnok MTK szerdán a Hidegkuti-stadionban a bosnyák Zrinjski Mostart fogadja az 1. forduló első mérkőzésén, 18 órától (a belépés ingyenes).

Az ifjúsági Bajnokok Ligájában (UEFA Ifjúsági Liga) két külön ágon versengenek a csapatok. Van a felnőtt BL sorsolásával megegyező csoportkörös ág, amelyen ugyanazok a csapatok szerepelnek, mint a felnőtt BL-ben (függetlenül attól, hogy megnyerték-e hazájuk korosztályos bajnokságát) és van a bajnoki ág, amelyben Európa (az UEFA rangsora alapján) 32 legjobb U19-es bajnokcsapata küzd. A bajnoki ágról a 32 csapatból két oda-visszavágós kör után nyolc együttes jut a 3. fordulóba, melyben a csoportkörös ág 3. helyezettjei (nyolc csapat) csatlakoznak a bajnoki ág nyolc csapatához, majd az újabb oda-visszavágós kör után az állva maradt együttesek folytatják a sorozatot tavasszal, egyenes kieséses formában, a csoportkör 1. és 2. helyezettjeivel kiegészülve.

A 2018–2019-es U19-es bajnokságot nyert MTK az ifjúsági BL bajnoki ágának első fordulójában a bosnyák Zrinjski Mostarral találkozik. Az első mérkőzést október 2-án, 18 órától rendezik meg a Hidegkuti-stadionban, a belépés ingyenes, a visszavágó október 23-án lesz a Zrinjski otthonában. Az előzetes sorsolási csoportok alapján kaphatott volna nehezebb ellenfelet is, például a spanyol Zaragozát, persze kérdés, mennyire lehet előre felmérni ebben a sorozatban az erőviszonyokat, lehet-e következtetni a felnőttfutball alapján. Amennyiben az MTK továbbjut, úgy a 2. fordulóban az Elfsborg–Mudtjylland svéd–dán csata győztese vár rá, abban a párharcban az első meccset november 6-án, a visszavágót november 27-én rendezik.

A VÁRAKOZÁSOKRÓL

„A tavalyi célunk egyértelműen az volt, hogy eljussunk ebbe a sorozatba, ki is mondtuk, hogy bajnokok szeretnénk lenni, és örülünk, hogy ez sikerült, hiszen ezért dolgoztunk az elmúlt hónapokban – nyilatkozta a sorsolást követően az utanpotlassport.hu-nak Polyák Balázs, az MTK sportigazgatója. – Olyan ellenfelet kaptunk a bosnyák csapatban, amely egymás után többször nyerte meg hazájában a bajnokságot, ami azt mutatja, nem annyira kiegyenlített bajnokságból érkezik mint mi, hiszen az MTK az ifjúsági liga 2014-es indulása óta most először lett bajnok az U19-eskorosztályban, így először indulhatunk a sorozatban. Az biztos, hogy kaphattunk volna nehezebb sorsolást is , mert a Zaragoza példáula Real Madrid, a Barcelona és az Atlético Madrid korosztályos csapata előtt nyerte meg a spanyol bajnokságot.”

Az MTK U19-ers bajnokcsapata Fotó: mtkbudapest.hu
Az MTK U19-ers bajnokcsapata Fotó: mtkbudapest.hu

Az MTK U19-ers bajnokcsapata  •  Fotó: mtkbudapest.hu

„Célunk, hogy minél tovább jussunk, bár úgy gondolom, ha a bosnyákokat kiverjük, a második fordulóban még keményebb ellenfelet kapunk, mert a svéd bajnok Elfsborg és a dán Midtjylland párharcának győztese vár ránk. Minél tovább jutnánk, annál több olyan csapattal találkozhatnánk, melyek már 16 és 18 éves kor között is sok fiatalt igazolnak a világ különböző pontjairól. Erre példa az Ajax vagy az ifjúsági ligában címvédő Porto is. Ugyanakkor az is igaz, hogy mivel mi a bajnoki ágon szerepelünk, a 3. fordulóban papíron akár már könnyebb ellenfelet is kaphatunk, olyat, amelyik a hazájában nem nyerte meg a bajnokságot. Ez viszont még odébb van, most arra koncentrálunk, hogy az első kört sikerrel vegyük. Ebben segítségünkrelehet az is, hogy az MTK stratégiájának köszönhetően több olyan 17-19 éves játékos léphet pályára a sorozatban, akik az elmúlt időszakban már fiatal koruk ellenére is folyamatosan a felnőttfutballban, bajnoki mérkőzéseken edződhettek, így képesek lehetnek az eddiginél még gyorsabb ritmusban futballozni” – mondta a sportvezető.

„Egyelőre nehéz részletesebben értékelni a sorsolást, mert mélyebben még nem ismerjük az ellenfelünket – fogalmazott az MTK honlapjának a sorsolást követően az U19-es csapat edzője, Pölöskei Gábor. – Most viszont el is kezdődik az ellenfél feltérképezése, szerencsére van időnk felkészülni. Ezen a szinten mindegy egyébként, hogy kivel játszunk, komoly kihívás lesz, de mellette óriási élmény a játékosoknak. Viccesen mondhatom, hogy nyáron jártam egyébként Boszniában, Mostarban, igaz, akkor turistaként csak a hidat néztem meg, a csapat megtekintésére nem volt lehetőségem, így utólag ezt már kicsit bánom. Ami biztos, hogy kemény, fizikális stílusra kell készülnünk, nehéz mérkőzések várnak ránk, de mi is komolyan vesszük a sorozatot.”

AZ ELLENFÉLRŐL

A bosnyákok az előző bajnoki cím megszerzése után idén 9 fordulót követően a második helyen állnak, 21 pontot gyűjtve, három pontos hátránnyal. Dalibor Cvitanovic csapatának főpróbája nem sikerült, ugyanis a hét végén idegenben 2–0-ra kikapott a Tuzla együttesétől.

A légiósok nélküli klub a bajnokságot hét győzelemmel kezdte, de a Tuzla elleni vereséget megelőzően a Prijedor is legyőzte. Pedig az első hét fordulóban 19 rúgott gól mellett csak háromszor kapituláltak, többek között a listavezető Zeljeznicar ellen is 3–1-re nyertek.

A mérkőzést szerdán 18 órától az M4 Sport közvetíti.

A RÉSZTVEVŐ JÁTÉKOSOKRÓL

Atornán a hivatalos versenykiírás szerint2001. január 1. után született játékosok nevezhetők, illetve a csapatok 40 fős keretébe bekerülhet legfeljebb öt olyan 2000. január 1. után született labdarúgó is, aki 2019. szeptember 17-ig az elmúlt két évet az adott egyesületben töltötte, vagy az elmúlt három évből legalább kettőt az adott egyesületben, egyet pedig az adott egyesülettel egy szövetséghez tartozó klubnál töltött.

A 40 fős keret módosítására minden mérkőzés előtt egy héttel van lehetőség, ám a keretben nem cserélhető le az öt 2000-es születésű játékos, ez alól kivételt képez a hosszú távú sérülés (legalább 30 nap), illetve a futballista távozása a klubtól – ezek után viszont már nem lehet újra regisztrálni a kikerült sportolót. A csapatoknak minden mérkőzést megelőző napon éjfélig ki kell választaniuk a 20 fős meccskeretet, melyből legalább 14 játékos esetén teljesülnie kell a 2000-es futballistáknál látott két- vagy hároméves nevelésre vonatkozó szabálynak. Az öt 2000-es születésű közül egyszerre csak hárman szerepelhetnek a meccskeretben, az MTK a 2000-es születésűek közül Babinszky Bencét és Mezei Szabolcsot nevezte 40 fős keretébe.

Az MTK-ban komoly problémát jelenthet, hogy várhatóan Kata Mihály és Zuigeber Ákos is tagja lesz az október 16-án, az U17-es korosztályos vb-re utazó magyar válogatottnak, így a Zrinjski elleni visszavágón már nem szerepelhetnek, sőt továbbjutás esetén valószínűleg a 2. forduló első felvonásán sem.

A SOROZATBAN SZEREPLŐ TÖBBI MAGYARRÓL

Az UEFA Ifjúsági Liga csoportkörének 1. fordulójában, a Salzburg–Genk meccsen két korosztályos magyar válogatott játékos is pályára lépett: a hazai csapatban a 17 évesMajor Sámuela 90. percben állt be csereként, a vendégeknél a 16 esztendősNémeth Andráskezdett, a 66. percben lecserélték. A csoportkörben szereplő csapatoknak a sorozatra benevezett keretében még egy magyart találunk, a Juventusban a 16 évesSenkó Zsombort,de a kapus az Atlético Madrid ellen 4–0-ra megnyert idegenbeli találkozón nem szerepelt a meccskeretben.

UEFA IFJÚSÁGI LIGA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A csoport:FC Bruges (belga)–Galatasaray (török) 3–2; Paris Saint-Germain (francia)–Real Madrid (spanyol) 1–2
B csoport:Olympiakosz Pireusz (görög)–Tottenham Hotspur (angol) 1–1; Bayern München (német)–Crvena zvezda (szerb) 0–0
C csoport:Dinamo Zagreb (horvát)–Atalanta (olasz) 1–0; Sahtar Doneck (ukrán)–Manchester City (angol) 1–3
D csoport:Atlético Madrid (spanyol)–Juventus (olasz) 0–4; Bayer Leverkusen (német)–Lokomotiv Moszkva (orosz) 2–2
E csoport:Napoli (olasz)–Liverpool (angol) 1–1; Salzburg (osztrák)–Genk (belga) 1–1
F csoport:Inter–Slavia Praha 4–0; Dortmund–Barcelona (spanyol) 2–1
G csoport:Lyon–Zenit 4–2; Benfica–Leipzig 2–1
H csoport:Chelsea–Valencia 3–3; Ajax–Lille 4–0
BAJNOKI ÁG 1. FORDULÓ (első mérkőzések október 2–5., visszavágókat. 23.–24.)
Apoel (ciprusi)–Gabala (azeri)
Shkendija Tirane (albán)–Sherif (moldovai)
MTK–Zrinjski Mostar (bosnyák)
Zaragoza (spanyol)–Kielce (lengyel)
Minszk (fehérorosz)–Derby County (angol)
Elfsborg (svéd)–Midtjylland (dán)
Sogndal (norvég)–FC Honka (finn)
ÍA (izlandi)–Levadia (észt)
Bohemians (ír)–PAOK (görög)
Rennes (francia)–Brodarac (szerb)
Young Boys (svájci)–Rangers (skót)
Porto (portugál)–Liepaja (lett)
Viitorul (román)–Domzale (szlovén)
Slovan (szlovák)–Ludogorec (bolgár)
Dinamo Kijev–KF Skendija (macedón)
Asztana (kazah)–Maccabi Petah Tikva (izraeli)
AZ MTK KERETE AZ IFI BL-RE
(mezszámokkal)
Kapusok:
Velicskó Szabolcs 31
Vukman Donát 1
Winter Dániel 18
Védők:
Calo Erik 37
Dancs Péter 15
Fekete Krisztián 38
Guth Ádám 25
Helembai Márk 4
Juhász Bálint 27
Kiss Ákos 24
Lehoczky Roland 13
Sághy Félix 5
Tarjáni Péter 22
Varju Benedek 8
Várkonyi Bence 3
Zana Dávid 12
Középpályások:
Babinszky Bence 10
Balogh Marcell 11
Bene Domonkos 35
Biben Barnabás 33
Bíró Márk 40
Buzás László 2
Dóra Donát 19
Holló Péter 17
Horváth Artúr 29
Kata Mihály 23
Kovács Máté 26
Kovács Mátyás 36
Kwaku Agyemang 30
Mezei Szabolcs 6
Miknyóczki Ádám 20
Szalka Máté 21
Szőke Gergő 39
Vertetics István 28
Csatárok:
Doncsecz Levente 34
Juhász Levente 32
Sali Roland 14
Suszter László 9
Törőcsik Péter 16
Zuigeber Ákos 7

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik