Cselgáncs: Vég Zsombor és Sipőcz Richárd bronzérmes a junior-vb-n

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.10.19. 19:43
Címkék
Vég Zsombor (100 kg) és Sipőcz Richárd (+100 kg) egyaránt bronzérmet szerzett a Marokkóban zajló junior-világbajnokság egyéni versenyének zárónapján. Richárd nem akármilyen skalpot szerzett a negyeddöntőben: az idei felnőtt-vb bronzérmesét, a dél-koreai Kim Min-dzsongot győzte le.

Sikeresen zárták junior cselgáncsozóink a marrákesi világbajnokságot. Szombaton három magyar volt érdekelt, s közülük ketten is dobogóra álltak.

Vég Zsombor bronzérmet ünnepelhetett Marokkóban
Vég Zsombor bronzérmet ünnepelhetett Marokkóban

Vég Zsombor bronzérmet ünnepelhetett Marokkóban

A 100 kilósok mezőnyében a Ceglédi VSE ifjúsági olimpiai bajnoki bronzérmes dzsúdósa, Vég Zsombor küzdött, nem is kezdett rosszul: az üzbég Akram Buranovot, valamint a brazil Lucas Limát is ipponnal legyőzve jutott a nyolc közé, ahol a törökök junior Eb-ezüstérmese, Mert Sismanlar várt rá. Az elődöntőbe jutás nem jött össze, ipponnal maradt alul a magyar, ám a vigaszágon folytathatta a harcot a medálért.

A szlovák Maris Fizel nem okozott gondot, így jöhetett az orosz Matvej Kanyikovszkij elleni helyosztó, amelyen esélyt sem adott: huszonöt másodperc alatt hátsó fojtást tett riválisára, és lekopogtatta, így az idei junior Eb-bronzérme mellé világbajnoki harmadik helyet is szerzett.

A kétszeres ifjúsági Eb-aranyérmes, felnőtt Grand Prix-versenyen harmadik Sipőcz Richárd (+100 kg) az amerikai Eric Kaljyant, a grúz Szaba Inaneisvilit, valamint− hatalmas bravúrral− az idei felnőtt-világbajnokság bronzérmesét, a dél-koreai Kim Min-dzsongot maga mögé utasítva jutott az elődöntőbe, ahol a már jól ismert némettel, Erik Abramovval nézett farkasszemet. Sipőcz ezúttal alulmaradt: wazarit és ippont érő technikát is csinált rajta a vetélytárs, Richárd tehát a harmadik helyért léphetett tatamira.

Ahogyan Zsombor, úgy Richárd is rendkívül magabiztos volt a helyosztón: egetverően nagy ipponnt dobott a belga Adouard Capellén, így szerezve meg a bronzérmet.

Árvai Péter (100 kg) az első ütközetet abszolválta, ám a folytatásban nem bírt a grúzok idei junior Európa-bajnokával, a későbbi ezüstérmes Ilja Szulamanidzével, így búcsúzott a versenytől.

További korosztályos hírekCSELGÁNCSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
7 perce

Bejelentette visszavonulását a tenisz egyik legszínesebb egyénisége

Tenisz
19 perce

Zsankó Petra feladta a női Girót, a pöttöm Gigante nagy győzelmet aratott

Kerékpár
25 perce

Wimbledon: simán verte orosz ellenfelét Swiatek, ő a harmadik elődöntős

Tenisz
33 perce

A címvédő amerikaiak ellen hangolt a magyar női vízilabda-válogatott a vizes-vb helyszínén

Vízilabda
54 perce

Kosárlabda: nem jutott nyolc közé az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Nego reagált a magyarországi visszatéréséről szóló pletykákra

Légiósok
1 órája

A Pécs főtáblás, a Szekszárd selejtez a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik