Ökölvívás: két magyar már érmes az ifjúsági Eb-n

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.09.09. 16:13
Címkék
Két magyar maradt állva a vasárnap befejeződött selejtezők után, s vált így éremszerzővé az ifjúsági korú ökölvívók bulgáriai Európa-bajnokságán, amely kedden zárul a súlycsoportdöntőkkel. A legjobb négy közé Ambrus Viktória és Zúró Zsolt verekedte be magát 18 fős válogatottunkból.

Kezdjük a jó hírrel: két érmesünk van a 17-18 esztendős bokszolók szófiai kontinensviadalán, s a már biztos bronz akár nemesebbé is fényesedhet attól függően, hogy miként teljesít a hétfő-keddi folytatásban a 69 kilós Ambrus Viktória és az 52 kilogrammos Zúró Zsolt.Ambrus Viktória és az 52 kilogrammos Zúró Zsolt.

A két dobogós hely valamelyest feledteti, hogy a kilenc-kilenc lány és fiú alkotta csapatunk 16 tagja már a selejtezők korai szakaszában búcsúra kényszerült. Persze nem önszántából köszönt el az Eb-től, s zömmel nem is azért, mert ellenfele jobb volt. A szomorú igazság az, hogy többen is érdemtelenül estek ki, így különösképpen fájó módon vált a pontozói csalárdság áldozatává Tarnóczy Tamara (51 kg) és Hámori Luca (64 kg), akik a szombati selejtezős napon szembesültek azzal, hogy bizony nem elég a meccsüket a ringben megnyerni, ugyanezt a pontozói lapokon is el kell tudni érni....

bokszambrus2
bokszambrus2

Ambrus Viktória éremmel térhet haza az Eb-ről  •  Forrás: boxing.hu

A versenynap eleve rosszul alakult számunkra „ukrán fronton”, hiszen a hét ringbe lépő lányversenyzőnk közül hárman is észak-keleti szomszédunk soraiból kaptak ellenfelet. Balogh Zsanettet (48 kg), aki első meccsét megnyerte, ezúttal sima 0-5-tel hozták ki vesztesnek, a nekünk feltálalt feketeleves azonban csak ezután következett. Tarnóczyt összecsapása végén – úgy tűnt, nagyon is okkal – ünnepelte a magyar tábor, az edzők és maga, Tamara is joggal tekintette magát győztesnek, csakhogy az ítészek 4-1-re riválisát jelölték továbbjutónak.

Még döbbenetesebb és módfelett igazságtalan segítséget kapott Ukrajna Hámori Luca összecsapásának végén. Mert tavalyi ifi Eb-bronzérmesünk nem egyszerűen sokkal jobb volt vetélytársánál, hanem mind a három menetet egyértelműen megnyerte. Legalább is a kötelek között. A pontozói lapokon 3-2-es ukrán siker született... Az ötből három is 29-28-cal az ellenfélnek adta a mérkőzést, a finn pontozó ugyanennyivel Lucának, egyedül a görög ítész értékelte Hámori teljesítményét annyira, amennyit az valójában ért – nála a magyar lány mind a három menetet biztosan hozta, s összesítésben 30-26-ra nyert...

A szombat feketeségét – hétből hat lányunk kiesését – egyedül Ambrus Viktória diadala ellensúlyozta, igaz, ő nem ukránnal meccselt... A 69 kilós magyar, aki a 2017-es junior Eb-n harmadikként végzett, Szófiában az angol Ellouise Challengeren lépett túl sima 5-0-val, s jutott be az elődöntőbe, ahol az ír Leah Gallen vár rá.

A hétfő esti programban ugyancsak a döntőbe jutásért verekszik meg az eddig három mérkőzést is sikerrel vevő Zúró Zsolt, aki – szlovák és finn rivális felett aratott egyértelmű diadala után– vasárnap a moldovai Daniil Slepoit iskolázta le. Az elöntőben nehéz dolga lesz: hazai bokszolóval, Jaszen Radevvel szemben kell érvényesítenie tudását, mi pedig kellő visszafogottsággal reménykedjünk benne, hogy nem lejt majd a hazai szorító...

További korosztályos hírek ÖKÖLVÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Dagad a botrány az Al-Naszrnél: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstoppot rendeltek el

Minden más foci
1 perce

Szlovén válogatott középpályás érkezett az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
3 perce

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
11 perce

Férfi kézilabda Eb után: Dánia mutatja az utat, de látni a fejlődést az üldözőkön is

Kézilabda
24 perce

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
28 perce

Megvalósulhat-e még Lindsey Vonn tündérmeséje?

Téli sportok
29 perce

A Liverpool bejelentette Jérémy Jacquet szerződtetését

Angol labdarúgás
1 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik