Kézilabda: Vasas-leányok bravúrja a boglári akadémista ifik ellen

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.09.20. 13:40
Címkék
A szezon eddigi legnagyobb meglepetését hozta a csütörtöki játéknap a leány ifjúsági kézilabda-bajnokságban: a Vasas hazai pályán verte az előző évadban ezüstérmes, ám ezúttal tartalékos NEKÁ-t, így mindössze két hibátlan csapat maradt a mezőnyben.

Rangadókkal, kiélezett mérkőzésekkel, parázs csatákkal kezdődött meg a leány ifjúsági kézilabda-bajnokság 2019/20-as kiírása. Mindezt az is bizonyítja, hogy bár csak néhány hete rajtolt el a liga, mindössze két százszázalékos csapatot találunk a mezőnyben.

Nagy bravúrt hajtott végre a Vasas a leány ifjúsági bajnokságban Forrás: Vasas SC
Nagy bravúrt hajtott végre a Vasas a leány ifjúsági bajnokságban Forrás: Vasas SC

Nagy bravúrt hajtott végre a Vasas a leány ifjúsági bajnokságban  •  Forrás: Vasas SC

A két hibátlan alakulat a Nyugati csoportban szerepel, a Szombathelyi KKA és a Győri Audi ETO KC együttese sem hibázott még bele. Az előző évad ezüstérmese, ám ezúttal nem a teljes csapatával játszó (a tízből nyolc ifjúsági Európa-bajnok játékosát nélkülöző), az idén elsősorban az NB I/B-s szereplésre koncentráló Nemzeti Kézilabda Akadémia azonban csütörtökön nem várt vereségbe szaladt bele a Fáy utcában.

A hazai pályán szereplő Vasas kilencgólos előnyéből (22–13) nehezen, de maradt egy találat a mérkőzés végéig, és a piros-kékek kétségkívül meglepetésre 35–34-es sikert könyvelhettek el.

A Keleti csoportban az első néhány forduló után úgy látszik, ismét az FTC és a DVSC emelkedhet ki. A két „nagy” már össze is csapott egymással a Népligetben, ahol éppúgy, mint a felnőttek csatája NB I-ben, döntetlenre végződött (31–31) a rangadó, így a fővárosiak és a hajdúságiak is egy-egy vesztett ponttal állnak a tabella élén.

A Nyugati csoport élmezőnye: 1. Szombathelyi KKA 8 pont/4 mérkőzés, 2. NEKA I 6/4, 3. Győri Audi ETO KC 6/3, 4. Vasas 6/4, 5. Kozármisleny SE 5/4, 6. Dunaújvárosi KKA 5/4
A Keleti csoport élmezőnye: 1. FTC 11/6, 2. DVSC 9/5, 3. Békéscsabai ENKSE 6/4, 4. Dunakanyar KA 6/4, 5. Hajdúnánás SK 6/4, 6. Váci NKSE 6/4

További korosztályos hírekKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
6 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
6 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
6 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
6 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
7 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
7 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
7 órája
Ezek is érdekelhetik