Úszás: Török Dominik Márk a junior Eb-sikereket a vb-n ismételné

Vágólapra másolva!
2019.08.15. 15:48
Címkék
Török Dominik Márk már elérte az idei esztendőre kitűzött célját, így a hazai rendezésű junior úszó-világbajnokság már nem ronthatja el a szezonját... De természetesen szeretne szép eredményeket elérni a Duna Arénában is.

Az FTC 17 esztendős versenyzője, Török Dominik Márk júliusban a kazanyi Európa-bajnokságon egyéni csúccsal lett ezüstérmes 200 méter pillangón, míg 400 méter vegyesen hatodik. A Duna Arénában is ebben a két számban indul, a viadal utolsó két napján.Török Dominik Márk júliusban a kazanyi Európa-bajnokságon egyéni csúccsal lett ezüstérmes 200 méter pillangón, míg 400 méter vegyesen hatodik. A Duna Arénában is ebben a két számban indul, a viadal utolsó két napján.

„Erősítés már kevésbé van, ilyenkor már csak kis sajáttestsúlyos edzés szerepel a programban. Természetesen ilyen rövid idővel a világbajnokság előtt már a vízben is visszaveszünk kicsit, körülbelül öt-hat kilométereket úszom egy nap, rövidebbek ilyenkor az iramrészek is” - vázolja fel az utolsó napok teendőit Molnár Ákos tanítványa.

Megjegyzi: két éve ő is a helyszínen szurkolt az első magyarországi világbajnokságon, s nagyon bízik benne, hogy hasonló hangulatban úszhatnak a hazai juniorok is. Ugyan a a két, tán legemberpróbálóbb számban indul, mindkettőben szeretne jól teljesíteni, ugyanakkor ha választania kellene, akkor azt mondja, hogy a 200 méter pillangó áll közelebb a szívéhez.

Ebben a számban ráadásul összemérheti az erejét a legújabb amerikai sztárnak kikiáltott Giancarlo Urlandóval, aki olyan idővel rendelkezik, amilyennel a felnőtt-világbajnokságon dobogós lehetett volna. A mezőnyről úgy véli, az európai és az amerikai riválisokat ismerik, folyamatosan figyelemmel követik, azonban az ázsiai korosztályos úszókról már jóval kevesebbet tudnak.

Harcban, századmásodpercekért Forrás: MÚSZ
Harcban, századmásodpercekért Forrás: MÚSZ

Harcban, századmásodpercekért  •  Forrás: MÚSZ

„Az edzőmmel az volt az idei célunk, hogy az ifjúsági Európa-bajnokságon döntőbe jussak, el is értük, így ez a világbajnokság már nem tudja elrontani az idényemet. Persze nagyon szeretnék mindkét számban fináléba jutni” – teszi hozzá.

A rendkívül sűrű szezont követően háromhetes pihenő vár rá. Formaggini László, az FTC úszószakosztályának vezetőedzője hangsúlyozza: már az önmagában óriási, hogy a fiatal versenyző szerepelhet a világbajnokságon, nagyon jó erőben van és teljesen egészséges. Kiemeli: rendkívül nehéz dolguk van a világbajnokságon szereplőknek, hiszen a felnőttviadalokkal ellentétben itt nem rendeznek középdöntőket, azaz délelőtt lehet/kellene rögtön a nyolcba kerülni (ami a 400 vegyesre mindenhol igaz).

A szakember szerint rendkívül nehéz két versenyre is csúcsformába kerülni, de a fiatal úszók ezt még könnyebben megoldják, ráadásul biztos benne, hogy a Duna Aréna minden magyar úszót külön is motivál.

További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
8 perce

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
10 perce

Vas Blanka második lett a zolderi terepkerékpáros versenyen

Kerékpár
31 perce

Vívás: Gachályi Gréta mosolygósan ülhet a karácsonyi asztalhoz

Utánpótlássport
1 órája

A Nyíregyháza január 2-án kezdi a felkészülést, majd Törökországba utazik

Labdarúgó NB I
1 órája

A spanyol gólkirály vette be a kapuját – Hosszú Kávé Szalóczy Pállal

Képes Sport
1 órája

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
1 órája

RB Leipzig: korábbi alapember távozik, egy fiatal visszatér, egyiptomi együttműködés

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik