Triatlon: Dévay Zsombor alig maradt le az Ek-elsőségről

2019.08.18. 19:57
Címkék
Mindössze egy másodperccel maradt le az aranyéremről Dévay Zsombor a juniorkorú triatlonisták zsolnai Európa-kupa–versenyén. Az ezüstérmesen kívül még Dobi Gergő és Bukovszki Tünde ért az első tízbe.

A hétvégén újabb junior triatlon Európa–kupa-versenyt rendeztek, ezúttal, szombaton és vasárnap a szlovákiai Zsolna adott otthont a versenysorozatnak.

dévay-zsombor_511x365_acf_cropped
dévay-zsombor_511x365_acf_cropped

Az ezüstérmes Dévay Zsombor egy hajszállal maradt le az első helyről  •  Forrás: ETU

A magyarok az idén többször is kiugróan szerepeltek ezeken a versenyeken: a fiúk között Karai Levente, a lányok mezőnyében pedig a még ifjúsági korú Horváth Karol ünnepelhetett már győzelmet.

Ezúttal azonban egyikük sem volt a mezőnyben, magyar versenyzőket viszont mindkét nem küzdelmeiben találtunk szép számmal. Kiugrót ezúttal Dévay Zsombor nyújtott, aki csupán egyetlen másodperccel maradt le az első helyről az orosz Gyenisz Kolobrodov mögött.

Rajta kívül még két fiatal végzett a legjobb tíz között, méghozzá két kilencedik helyet tud felmutatni a magyar csapat Dobi Gergő, illetve Bukovszki Tünde révén.

A juniorkorúak következő versenye a romániai Tulceában rendezendő szintén Európa-kupa–viadal lesz.

JUNIOR EURÓPA–KUPA-ÁLLOMÁS, ZSOLNA (SZLOVÁKIA)
A dobogósok és a legjobb magyarok
Fiúk.
1. Kolobrodov (orosz), 2. Dévay Zsombor, 3. Grebik (cseh), …9. Dobi Gergő, 17. Molnár Péter, 22. Józsa Botond, 23. Kiss Gergely
Leányok. 1. Hruskova (cseh), 2. Zsuldibina (orosz), 3. Svobodova (cseh), …9. Bukovszki Tünde, 13. Ferenczi Nikolett, 18. Kovács Fruzsina Dóra, 19. Botka Anikó, 23. Hangya Adrienn, 25. Bóna Kinga, 26. Kovács Anna

További korosztályos hírekTRIATLONBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
3 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
3 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
4 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
4 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
4 órája