Úszás: rajtra kész a kazanyi junior Eb

2019.07.01. 18:47
Címkék
Szerda reggel kezdődik az oroszországi Kazanyban a junior úszó Európa-bajnokság. A magyar válogatott már túl van az első edzéseken az impozáns uszodában, és a hírek szerint este már a bőröndjüket is megkapják a versenyzők. Petrov Iván szövetségi kapitány biztos benne, hogy sikeres lesz a csapat, és képes lesz újabb meglepetéseket szerezni.

A magyar csapat megérkezett Kazanyba. A bőröndök ugyanakkor nem, legalábbis sem a versenyzők, sem az edzők nem kapták kézhez őket. Így kissé nehézkesen indult az utánpótlás úszóválogatott hete a junior Európa-bajnokságon.

Ahogyan egy évvel ezelőtt Helsinkiben, úgy az idén Kazanyban is nagyon egységes a magyar csapat Forrás: MÚSZ
Ahogyan egy évvel ezelőtt Helsinkiben, úgy az idén Kazanyban is nagyon egységes a magyar csapat Forrás: MÚSZ

Ahogyan egy évvel ezelőtt Helsinkiben, úgy idén Kazanyban is nagyon egységes a magyar csapat  •  Forrás: MÚSZ

Még szerencse, hogy Petrov Iván szövetségi kapitány az elutazás előtt előrelátó volt, és meghagyta, hogy mindenki készítsen a kézipoggyászába is úszódresszt, így a helyszíni edzéseket időben, már hétfőn el tudták kezdeni a fiatalok az egyébként hatalmas kazanyi, Aquatics Palace nevű uszodában. A szakvezető szerint egyébként a különös körülmények ellenére minden rendben van a csapat körül, és a versenyzők tökéletes állapotban lesznek szerdára.

„Azt gondolom, hogy hasonló szituációkban az edzőnek nem panaszkodnia kell, hanem megoldani a helyzetet. Hamarosan mindenki megkapja a bőröndjét, és megy minden tovább. Nem szabad, hogy ilyesmi bárkit is kizökkentsen. Egyébként pedig, ahogyan a junior Európa-bajnokságokon megszokhattuk, nagyon egységes, összetartó a válogatott, mindenki egy irányba húz.”

Szerda reggel pedig az előfutamokkal el is kezdődik a kontinensverseny. Az előzetes rajtlistára tekintve magyar esélyekkel.

Az például jól látszik, hogy a lányok kétszáz méteres pillangóján óriási magyar csaták várhatók. Természetesen ott van a mezőnyben a tavalyi helsinki kontinensviadal győztese, Berecz Blanka és bronzérmese, Hatházi Dóra is. Ők érkeztek a két legjobb idővel az Eb-re, de rajtuk kívül a nevezések alapján Fábián Fanni és Nagy Réka is esélyes lehet a döntőre, így már az előfutamokban óriási erőpróba vár a négy versenyzőre, először a magyar „házibajnokságon” kell az első kettőbe kerülni, utána lehet szó az érmekről.

A minden igényt kielégítő Aquatics Palace-ban rendezik a kazanyi junior Eb-t Forrás: FINA
A minden igényt kielégítő Aquatics Palace-ban rendezik a kazanyi junior Eb-t Forrás: FINA

A minden igényt kielégítő Aquatics Palace-ban rendezik a kazanyi junior Eb-t  •  Forrás: FINA

Szintén kiváló formában érkezett Oroszországba az FTC versenyzője, Mihályvári Farkas Viktória, aki 400 m vegyesen a legjobb, 800 és 1500 m gyorson pedig a második legerősebb idővel bír, vagyis hiába nincs már Késely Ajna a juniormezőnyben, a magyar éremesélyek láthatóan nem szálltak el a Kőbánya SC klasszisának számaiban.

És ugyanez elmondható az idén már többször is bravúrt végrehajtó mellúszóról, egri Békési Eszterről, valamint a két számban, 100 és 200 m háton is éremesélyesnek számító budafókás Zombori Gáborról is. Vagyis újra tele van éremesélyesekkel a magyar csapat, ezért Petrov Ivánderűlátóan tekint a rajt elé.

„Az előzetes rajtlistákat látva tartom, hogy ez a társaság képes lesz tíz érmet szerezni, és ezek között lesznek meglepetések is. Mindenki egészséges, a szervezés remek, az uszoda minden igényt kielégít, vagyis várjuk már a szerdai startot.”

A magyar csapat
Fiúk: Bőhm Sebestyén (BVSC-Zugló), Bukovics Milán (Darnyi Tamás SC), Fábián Milán (Szegedi Úszó Egylet), Galyassy Szilárd (Budafóka SE), Mátrai Roland (Balaton ÚK), Pap Bálint (Egri Úszó Klub), Szabados Bence (Egri Úszó Klub), Török Dominik Márk (FTC), Ulrich Botond (Szegedi Úszó Egylet), Zombori Gábor (Budafóka SE)
Leányok: Békési Eszter (Egri Úszó Klub), Berecz Blanka (Kőbánya SC), Fábián Fanni (Szegedi Úszó Egylet), Gál Kincső (Debreceni Sportcentrum), Hatházi Dóra (Nyíregyháza Sportcentrum), Mihályvári-Farkas Viktória (FTC), Nagy Réka (FTC), Safrankó Sára (Győri Úszó SE), Szabó-Feltóthy Eszter (Vasas), Szilágyi Gerda (Stamina TK), Szőke Zita (Hódmezővásárhelyi SÚVC)

További korosztályos hírekÚSZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Vinícius Júnior kontra Erling Haaland – íme, a Brazília–Norvégia nyolcaddöntő kezdőcsapatai

Foci vb 2026
1 perce

A Fehér Ház gyakorolhatott nyomást a FIFA-ra Balogun piros lapja után – sajtóhír

Foci vb 2026
14 perce

Az Eb-döntő bírója vezeti Messiék nyolcaddöntőjét

Foci vb 2026
16 perce

Naomi Oszaka két játszmában búcsúztatta a világelső Arina Szabalenkát!

Tenisz
19 perce

Hamilton azt hitte elveszíti, de végül is megtarthatja a dobogóját a Brit Nagydíjon – hivatalos

F1
56 perce

Harry Kane bámulatos statisztikái az elmúlt 11 hónapban

Foci vb 2026
58 perce

Molnár Martin nyolcadik a GB3 mogyoródi fordulójának záró futamán

Egyéb autó-motor
1 órája

A Newcastle szerződtette a vb-t is megjáró elefántcsontparti játékost

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik