Kosárlabda: Angyal Barbara szerint a lányok meglepően összeszokottak

2018.07.19. 16:00
Címkék
„Úgy érzem, hogy csapattársaimmal tökéletes összhangban vagyok a pályán. Működik az a kapocs, ami az irányító és a többiek között meg kell, hogy legyen” – véli Angyal Barbara, a leány U17-es kosárlabda-válogatott 17 esztendős irányítója hat nappal a minszki korosztályos világbajnokság előtt.

Krasznai Bence− utanpotlassport.huA leány U17-es kosárlabda-válogatott nem akármilyen múlt évet produkált. Még az U16-osok között ezüstérmes lett a korosztályos Európa-bajnokságon, valamint az EYOF-on, a Héraklész Gálán pedig megválasztották az év utánpótláscsapatának.Krasznai Bence− utanpotlassport.huA leány U17-es kosárlabda-válogatott nem akármilyen múlt évet produkált. Még az U16-osok között ezüstérmes lett a korosztályos Európa-bajnokságon, valamint az EYOF-on, a Héraklész Gálán pedig megválasztották az év utánpótláscsapatának.

Az alakulat sikereihez nagyban hozzájárult a Csata DSE 17 esztendős irányítója, Angyal Barbara. A lány kemény időszakon van túl, hiszen a junior- és a felnőttbajnokságban egyaránt végigjátszotta az évadot. Mindössze két hét pihenője volt, s már kezdődött is a felkészülés az utánpótlás-válogatottal Székesfehérváron.

Angyal Barbara ígéri, Minszkben nem lesz pardon Fotó: BB1
Angyal Barbara ígéri, Minszkben nem lesz pardon Fotó: BB1

Angyal Barbara ígéri, Minszkben nem lesz pardon  •  Fotó: BB1

Barbara elmondása szerint ennyi idő tökéletesen elég volt ahhoz, hogy teljesen feltöltődjön, s maximális erőbedobással készüljön a világeseményekre.

Igen, eseményekre, mert több is lesz belőlük. A minszki U17-es világbajnokság után majdnem egyből rajtol az U18-as Eb, amelyen szinte ugyanaz a gárda vesz részt, mint a vb-n.

Érdekesség, hogy az U18-as válogatott alkotó 18 játékosból mindössze négyen 2000-es születésűek.

„Kisebb változások vannak csak, szinte ugyanazok alkotják a csapatot, mint tavaly. Még nem túl régen készülünk együtt, ennek ellenére máris remekül összeszoktunk. Ez kicsit meglepő, de nem nagy baj...”

Az irányító arról is beszélt, hogy egyáltalán nincsen klubok közötti viszály a nemzeti együttesen belül, pedig a Vasas Akadémiát öten, míg a Csatát hárman is képviselik a csapatban.

„Csak a bajnokságon belül rivalizálunk, de amint elhagyjuk a pályát, ennek vége. Dolgozik velünk sportpszichológus is, aki egy felmérésből arra a következtetésre jutott, hogy rendkívül nagy az összetartó erő közöttünk, egyáltalán nem tapasztalható klikkesedés.”

Angyal arra is kitért, legfontosabb feladatának azt gondolja, hogy biztonságot nyújtson a lányoknak a játék közben, s bízzanak benne, a döntéseiben.

„Úgy érzem, hogy csapattársaimmal tökéletes összhangban vagyok a pályán. Működik az a kapocs, ami az irányító és a többiek között meg kell, hogy legyen.”

A sportoló elmondta, jó formában érzi magát, de bőven van még hová fejlődnie, ahogyan a csapatnak is.

Az együttes a felkészülés alatt kétszer is összemérte tudását Szlovákiával Székesfehérváron, s mindkétszer magabiztos győzelmet aratott. Később Spanyolországban is pályára lépett a házigazdák ellen, ott két nagyon szoros párharcban előbb két, majd egy ponttal maradt alul.

A tapasztalatszerzés biztosan nem volt hiábavaló, ugyanis a világbajnokságon a C csoportban Argentína és Új-Zéland mellett éppen Spanyolország lesz az ellenfél. Barbara szerint nagyon nehéz meccsek várnak rájuk, s a helyzetet nem könnyíti, hogy egyelőre nem sok mindent tudnak a másik két együttesről. Angyal ezzel együtt amondó, a legjobb nyolc közé bejuthatnak,ehhez azonban nagyon oda kell tenniük magukat.

„Ha pedig odáig eljutottunk, már bármi megtörténhet…”

További korosztályos híreinkKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Jackl óriási egyéni csúccsal negyedik 1500 gyorson, Márton és Kós döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
5 perce

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
45 perce

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
45 perce

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
1 órája

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
1 órája

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Ökölvívás: három magyar győzelem az U19-es Eb első két napján

Utánpótlássport
1 órája

Fordulat a szünet után, a Tatabánya legyőzte a Celjét a nemzetközi torna bronzmeccsén

Kézilabda
1 órája